Magyar foci

A Paks otthon szenvedett megsemmisítő vereséget a román másodosztályú Vajdahunyad elleni EL-selejtezőn

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A román másodosztályú Vajdahunyad 4-0-ra verte a Paksot az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén

Az első csapás a 9. percben érte a paksiakat, amikor egy szöglet után Bus vágta be kapásból a labdát a bal sarokba.

A Paks teljesen impotens játékot produkált az első felvonásban, a vendégcsapat viszont a játékrsz felvonásában bevitte a második gyomrost is, Pirvulescu ívelt a 16-oson belülre, ahol Szabó János és Szappanos egymásra várt, Lupu pedig bevetődve eltette a labdát a kapus mellett.

Bognár György a szünetben kettőt cserélt, majd később akcióba dobta Bödét is, ám a játék képe nem változott.

A 76. percben még nagyobb bajba került a Paks, mert Szabó Bálint csúszott rá csúnyán az ellenfele sípcsontjára, és a videózás után a sárga lapot pirosra cserélte a bíró.

Bár Bognár egyből változtatott, és lehozta a szünetben becserélt egyik támadót, Tóth Barnabást, hogy beküldje Mezeit, de így sem sikerült megúszni a katasztrofális vereséget.

A Vajdahunyad ugyanis még két gólt berámolt: előbb egy román kontránál Vécsei adott gólpasszt Lupunak, majd utóbbi lőtt még egy hatalmas gólt a léc alá egy lecsorgó labdából, így az ő mesterhármasával 0-4 lett a vége.

A visszavágót július 18-án Nagyszebenben rendezik, a továbbjutóra pedig a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia Ligába átkerülve a ciprusi AEK Larnacával méri össze a tudását.

Európa Liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:

Paksi FC – Corvinul Hunedoara (román) 0-4 (0-2)
Paks, 3891 néző
v.: Mohammad Usman Aslam (norvég)
Paks: Szappanos – Szabó J., Kinyik, Lenzsér – Osváth, Windecker (Vécsei, 69.), Balogh (Haraszti, a szünetben), Papp, Silye (Tóth B., 46.; Mezei, 81.) – Szabó B., Könyves (Böde, 62.).
Corvinul Hunedoara: Lefter – Bradu, Lica, Manolache, Iacob – Hrezdac (Pop, 78.) – Lupu, Roger, Neacsa, Pirvulescu (Ubbink, 85.) – Bus.
gól: Bus (9.), Lupu (45+2., 86., 93.)
sárga lap: Kinyik (32.), Vécsei (72.), illetve Neacsa (86.), Bradu (89.), Ubbink (98.)
piros lap: Szabó B. (78.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik