Magyar foci

23-szoros magyar válogatott focista érkezését jelentette be az Újpest

fehervarfc.hu
fehervarfc.hu

Bese Barnabás 23-szoros válogatott hátvéd az Újpest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A klub honlapja kedden számolt be arról, hogy szerződtette a 30 éves játékost.

Bese legutóbb a Fehérvár FC-t erősítette, de korábban játszott Franciaországban és Belgiumban is. A legutóbbi idényben 30 bajnokin kapott lehetőséget.

„Egyből éreztem a vezetők bizalmát, és remélem, hogy ezt a pályán mielőbb meg tudom hálálni. Hiszek abban a projektben, amit felvázoltak Újpesten, szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, hiszen megtiszteltetés ennek a klubnak a mezében futballozni” – mondta a védő, akinek “stabilitására, nemzetközi tapasztalatára és a rutinjára számít az Újpest FC”.

Bese 2016 nyarán mutatkozott be a magyar válogatottban, amellyel ott volt abban az évben az Európa-bajnokságon is.

Az újpestiek korábban szerződést hosszabbítottak Simon Krisztiánnal és a szerb Matija Ljujiccsal is.

Kapcsolódó
Kiderült, melyik csapat indulhat a Haladás helyett az NB II-ben
Az MLSZ a mezőny feltöltése mellett döntött, miután a szombathelyi klub nem kapott licencet a másodosztályra.
Olvasói sztorik