Magyar foci

Gera Zoltán: Élő szerződésem van, szeretném folytatni a munkát

vasasfc.hu
vasasfc.hu

Vasárnap délután a Vasas labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra elverte a Soroksárt, az ETO FC Győr pedig élt a helyzeti előnyével, és egygólos győzelmet aratott Ajkán, és ezzel egyrészt kiharcolta a feljutást, másrészt újabb NB II-es idényre kényszerítette a szintén NB I-es tagságról álmodó angyalföldi gárdát.

A Vasas kispadját idén február 26-án elfoglaló vezetőedző, Gera Zoltán a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón ennek megfelelően kereste a szavakat, amikor a mérkőzés értékelésére kérték.

Azzal a hittel léptünk pályára, hogy a futballban bármi megtörténhet, még ha lelkileg nehezen is élte meg a csapat, hogy egy hete elvesztett egy olyan meccset a Győr ellen, amit nem kellett volna. A Soroksár ellen nehezebb meccsre számítottam, mint ami kerekedett belőle, nem volt kérdés, hogy mi nyerünk. A második félidőben már látszott a játékosokon a csalódottság, hiszen tudták, hogy vezet a Győr Ajkán.  Nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk ezt a helyzetet. Fel kell tennie mindenkinek a kérdést, hogy mi az, amit jól csinált, mi az, amit kevésbé, mi miatt nem jutottunk fel az NB I-be

– idézte Gera Zoltánt az nso.hu.

A korábbi 97-szeres válogatott labdarúgó a jövőjére is kitért, amikor azt mondta „A játékosoktól jó visszajelzéseket kaptam, öröm volt velük dolgozni. A csapat lépett előre, de azt majd a vezetőség fogja eldönteni, hogy kivel képzelik el a jövőt. Élő szerződésem van, szeretném folytatni a munkát.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik