Magyar foci

Felszabadultan gálázott az ETO, meccslabdát rontott a Vasas

A héten edzőváltáson átesett Győr kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a sereghajtó Mosonmagyaróvár vendégeként, így a házigazda kiesése biztossá vált a labdarúgó NB II-ből.

„Nincs könnyű hét mögöttünk, hektikus napjaink voltak. Elsősorban fejben kellett felrázni a társaságot. Az első félidővel maximálisan elégedett vagyok, de vannak hibák, amiket még ki kell javítani” – mondta Borbély Balázs, a győriek frissen kinevezett edzője.

A 30. fordulóban a feljutásért küzdő élcsapatok közül csak a harmadik Győr tudott nyerni, a második Vasas és a negyedik Szeged egyaránt döntetlent játszott, így az angyalföldiek előnye egy pontra csökkent a Győrrel szemben, a Szeged pedig továbbra is három pontra van tőle.

A Vasas az utolsó előtti helyen álló, kiesőjelölt Tiszakécskével nem bírt, a vendégek a 76. percben egy öngóllal egyenlítve szereztek pontot, a hazaiak pedig még a 93. percben is ziccert hibáztak.

„A második félidőben az volt a célunk, hogy rúgjunk még gólokat, támadjunk, legyen nálunk a labda. Ez részben megvalósult, de az újabb találatot sajnos nem tudtuk megszerezni, és egy bedobást követően ellenfelünk egyenlített. A végén ott volt a meccslabdánk, amivel sajnos szintén nem éltünk, frusztráló, csalódást keltő az eredmény” – nyilatkozta Gera Zoltán, az angyalföldiek vezetőedzője.

A Szeged a Soroksárral játszott gól nélküli döntetlent, nem véletlenül bosszankodott Aleksandar Stevanovic edző.

„Nehéz most okosat mondani, még az érzelmek hatása alatt vagyok. Igyekeztünk a legjobb teljesítményt nyújtani, de néhány játékosunk nem koncentrált kellően. A szezon legnehezebb részénél tartunk, és a győri siker után érzelmileg egy kicsit kiüresedtünk. A győzelemmel közelebb kerülhettünk volna a célunkhoz, de azért még így sem lehetetlen elérni azt.”

Az éllovas Nyíregyháza hétfőn lép pályára Ajkán és már egy döntetlennel bebiztosítja feljutását, a győzelem pedig egyúttal másodosztályú bajnoki címet is jelentene Timár Krisztián együttesének.

A héten a BVSC-nél is trénert váltottak és ez a zuglói csapatnak is lökést adott, mivel vasárnap legyőzte a Csákvárt, ezzel elmozdult a kieső helyről és jelenleg a 14., egy ponttal megelőzve a 15. Pécset.

NB II, 30. forduló

Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny 3-5 (3-1)
gól: Adamcsek (2.), Medgyes (32.), Madarász (38.), illetve Major (12.), Daru (49., 69.), Horváth (65., 85.)

 

BVSC-Zugló – Aqvital FC Csákvár 1-0 (0-0)
gól: Mucsányi (85.)

 

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár SC 0-0

 

Credobus Mosonmagyaróvár – ETO FC Győr 0-5 (0-4)
gól: Boschilla (10.), Bumba (17., 33.), Csontos (21.), Farkas (74.)

 

Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
gól: Harsányi (19.), illetve Katona (41.)

 

Kolorcity Kazincbarcika SC – Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
gól: Pinte (51.)

 

Vasas FC – Tiszakécskei LC 1-1 (1-0)
gól: Radó (30.), illetve Doktorics (76., öngól)

 

Budafoki MTE – BFC Siófok 1-0 (1-0)
gól: Oláh (34.)

 

Hétfőn játsszák:
20.00: FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC

 

Az élcsoport:
1. Nyíregyháza Spartacus FC 67 pont/29 mérkőzés
2. Vasas FC 58/30
3. ETO FC Győr 57/30
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 55/30

Olvasói sztorik