Magyar foci

Mészöly Géza: Ha fejbe rúgják a játékosunkat, az nem piros lap

Debrecenben egygólos vereséget szenvedett az Újpest labdarúgócsapata az NB I 30. fordulójának szombati mérkőzésén, amelyet követően a fővárosiak edzője, Mészöly Géza elégedetlenségét fejezte ki a VAR-ral kapcsolatban.  

A szakember kettős mércére utalt nyilatkozatában, hiszen amíg a 48. percben játékosát, Tamás Krisztiánt egy rossz ütemű becsúszás után a videobíró segítségével kiállította Berke Balázs játékvezető, az első félidőben egy hasonlóan brutálisnak tűnő rúgásért (amikor Szécsi Márk eltalálta Jorgosz Anculasz arcát) csupán sárgát adott.

„Nagyon sajnálom, hogy ebből a kiállításos párharcból rosszul jöttünk ki. Mindenki szomorú, de a játékosok mindent megtettek, hogy ponttal távozzunk.

Nem tudom, minek kell történnie: ha fejbe rúgják a játékosunkat, az nem piros lap, egy véleményes odarúgás meg az

– mondta Mészöly az M4 Sport kamerája előtt.

„A kiállítás után nagyon beszorultunk, egy élő falat húztunk, mindig volt egy láb aki közbelépett. Meggyőződésem, hogy nem érdemeltünk vereséget, nagyon együtt volt a csapat, sajnálom, hogy a VAR nem tudott a segítségünkre lenni. Változtattunk a szünetben, hogy gyorsabban jussunk a Debrecen kapuja elé, de ez hamar változott a kiállítás miatt” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Az újabb vereség után elég kellemetlen Mészöly statisztikája az Újpesttel
A Debrecen a második félidőben emberelőnyben játszva a hajrában szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a vendég Újpestet.
Olvasói sztorik