Magyar foci

Megműtötték Hajdú B. Istvánt, valószínűleg az Eb-ről sem közvetíthet még

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Műtéten esett át, ezért nem közvetít hetek óta sporteseményeket Hajdú B. István, írja a sportal.hu.

A kommentátor a lap megkeresésére elmondta, nem szeretné, ha mindenféle találgatások látnának napvilágot vele kapcsolatban, de felhajtás sem szeretne, viszont annyit elárult, hogy két és fél hétig kórházban volt.

Megműtöttek, és immár otthon lábadozom. A betegségem, amelyről nem szeretnék többet mondani, számomra is váratlanul jött. Egy vizsgálat után közölték velem az orvosok, hogy elkerülhetetlen az operáció. Hosszú folyamat ez, amelyet végig kell csinálnom. Annyit elárulhatok, hogy az orvosi beavatkozásnak, a betegségemnek nincs köze a korábbi infarktusomhoz. Nem a szívemmel van a baj

– fogalmazott.

Hajdú B. István azt mondta, a körülményekhez képest jól van, „de a jelek szerint az ember maga sem tudja, hogy igazán hogy van.”

Március 9-én még közvetített, és a tervek szerint legközelebb talán nyáron, a párizsi olimpiára lehet újra olyan állapotban, hogy mikrofon mögé ülhet. Ez viszont azt is jelentheti egyben, hogy a németországi labdarúgó-Eb meccseit ő nem közvetítheti majd.

Jelenleg az a legfontosabb, hogy pihenjek és erősödjek. Itthonról természetesen nézem a közvetítéseket, hallgatom a kollégákat, és szurkolok a válogatottnak. Ígérhetem, hogy igyekszem minél gyorsabban meggyógyulni

– magyarázta.

Olvasói sztorik