Magyar foci

Annyi gólt kapott egy magyar csapat, hogy levonult a pályáról

Nem sikerült végigjátszani az Eperjes-Kübekháza bajnoki mérkőzést a Csongrád-Csanád megyei negyedosztály Tisza-Maros csoport 15. fordulójában.

A hazai csapat győzelméhez egy percig sem lehetett kétség, hiszen 28 perc után már 5-0-ra vezettek, de nem ez húzta ki a gyufát a vendégeknél. Térfélcsere után a csere nélkül érkező, elfáradt kübekházaiak összeomlottak, nagyjából 4-5 percenként kapták az újabb gólokat.

A 75. percben már 14-0-ra vezetett Eperjes, amikor úgy döntött az ellenfele, hogy elég volt és egyszerűen lesétált a pályáról.

A mérkőzés online elérhető jegyzőkönyvéből ez nem derül ki, sőt Eperjes Facebook-oldalán sem tesznek róla említést.

A levonulásról egyedül a Trollfoci oldala számolt be.

Frissítünk!

Az ügyben megszólalt a Kübekháza játékos-edzője és elnöke is, akik azt mondták, épphogy tizenegyen álltak ki, és egyszerűen elfogytak a sérülések miatt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik