Magyar foci

Tönkreverték Zalaegerszegen a Diósgyőrt

M4 Sport / Facebook
M4 Sport / Facebook

A Zalaegerszeg kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a vendég Diósgyőr felett a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati esti mérkőzésén. A ZTE három nyeretlen bajnoki után győzött újra, míg a DVTK négy veretlen bajnoki meccset követően veszített ismét, Vladimir Radenkoviccsal pedig először kapott ki.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, melynek első perceiben a vendégek voltak kezdeményezőbbek, az első helyzet – alig tíz perc után – mégis a hazaiak előtt adódott. A folytatásban is a DVTK birtokolta többet a labdát, de a ZTE védelmét nem tudta megbontani, sőt a házigazda szórványos támadásai rendre veszélyesek voltak, a játékrész derekán pedig egy baloldali kiugrás után Mim szépen adott középre, és ugyan Mance ziccerét Ogyincov még védte, a kipattanót Sajbán az üres kapuba passzolta, írja az MTI.

A gól érezhetően feldobta a zalaiakat, akik kifejezetten szép támadásokat vezettek, majd tíz perccel később Sajbán harcosságának köszönhetően büntetőhöz jutottak, amit Mance értékesített. A szünetig a DVTK igyekezett rendezni a sorait, de helyzetig nem jutott el.

A Diósgyőr a második félidőre a korábbinál harcosabban érkezett, néhány perc után átvette a kezdeményezést és fölénye a 61. percben ért góllá az előtte öt perccel pályára lépett Pernambucónak köszönhetően. A lelkes vendégszurkolók a szépítést üdvrivalgással fogadták, sokáig azonban nem örülhettek, mert a ZTE egy perccel később Croizet megpattanó átlövésével visszaállította a kétgólos különbséget.

Az újabb találat után a diósgyőriek hitehagyottá váltak, a folytatásban kevés meggyőződéssel támadtak, többnyire veszélytelenül, míg a zalaegerszegiek előnyük tudatában nem kockáztattak. Sokáig úgy tűnt, eseménytelenül pereg majd le az utolsó félóra, a ZTE azonban még egy-egy gólt a hajrá kezdetére és a meccs utolsó pillanataira is tartogatott, és végül ilyen különbséggel is megérdemelten győzött.

NB I, 26. forduló:

ZTE FC-Diósgyőri VTK 5-1 (2-0)
Zalaegerszeg, 3320 néző, v.: Bognár

Zalaegerszeg: Dombó – Evangelu, Szafronov, Medgyes (Vogyicska, 74.) – Szendrei, Bedi, Sankovic, Mim – Croizet (Kiss, 65.), Mance (Németh, 83.), Sajbán

Diósgyőr: Ogyincov – Gera (Bokros, a szünetben), Szatmári, Lund, Stephen (Kampecisz, 73.) – Holdampf – Vallejo (Popadiuc, 79.), Pozeg Vancas – Jurek (Pernambuco, 55.), Edomwonyi, Bényei (Klimovics, 55.)

gólszerző: Sajbán (26., 92.), Mance (36., büntetőből), Croizet (62.), Lund (80., öngól), illetve Pernambuco (61.)

sárga lap: Medgyes (31.), Sankovic (31.), illetve Stephen (70.), Popadiuc (80.)

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik