Magyar foci

Wingo óriási hibáját kihasználva vitt el egy pontot a Puskás Akadémia a Fraditól

M4 Sport
M4 Sport

A címvédő és éllovas Ferencváros 1-1-s döntetlent játszott vasárnap hazai pályán a Puskás Akadémiával az NB I 25. fordulójában.

Nekiesett ellenfelének a Ferencváros, beszorította kapuja elé a Puskás Akadémiát, és helyzetet is sikerült kialakítania. Pár perc után a vendégcsapat is eljutott a túloldalra, de aztán egy hazai támadásnál a 11. percben Bogár Gergő tizenegyest ítélt, mert beadásra a rövid oldalra érkező Loncar Golla szorításában elesett.

Hosszas VAR-elemzés, illetve a felvétel megtekintése után azonban a játékvezető megváltoztatta döntését, mert kiderült: Golla nem rúgta meg Loncart.

Kigyenlítettebbé vált a játék, az FTC irányított, de labdaszerzés után a Puskás Akadémia is többször végig tudta vinni támadását. A 3. után a 32. percben ismét Varga Barnabás került közel a gólszerzéshez, fejese nyomán azonban a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A feszült hangulatú, sok párharcot hozó félidő dulakodással ért véget, ismét Loncar esett össze a 16-oson belül, de éppen ő rúgott bele a tisztázó Slagveerbe, és alakítását zokon vették a vendégek.

Kettős cserével próbált változtatni a játék menetén Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője, de csapata a második félidő első percében hátrányba került: a tisztázni igyekvő Wingo nem találta el a labdát, Colley lecsapott rá és a bal alsó sarokba tekert.

A Ferencvárosnak támadnia kellett, így azonban több lehetősége nyílt a Puskás Akadémiának az ellenakciókra, melyek nem egyszer ígéretesek voltak.

A Ferencváros is többször veszélyeztetett, majd Marquinhos egyenlített a 77. percben.

A folytatásban is nyomást gyakorolt a vendégekre a hazai csapat, de – bár többször közel állt hozzá – újabb gólt már nem tudott szerezni.

Az FTC az előző hét bajnoki mérkőzését megnyerte, így most ez az eredményes sorozata megszakadt. A bajnokságban a fővárosiak a Puskás Akadémia elleni legutóbbi négy összecsapásukon nem tudtak nyerni: két döntetlen mellett kétszer a felcsútiak örülhettek.

NB I, 25. forduló:

Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 12 107 néző
v.: Bogár
FTC: Dibusz – Botka (Makreckis, 46.), Wingo (Szevikjan 76.), Cissé, Civic – Loncar (Ben Romdan, 63.), Abu Fani, Maiga – Loncar, Marquinhos, Varga B., Zachariassen (Kodro, 46.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Plsek (Soisalo, 94.), Levi (Favorov, 71.), Szolnoki – Komáromi (Batik, 86.), Colley (Nissila, 86.), Slagveer (Brandon, 71.).
gól: Marquinhos (77.), illetve Colley (46.)
sárga lap: Botka (30.), Loncar (49.), Varga B. (53.), Abu Fani (78.), illetve Colley (28.), Nagy Zs. (49.), Maceiras (88.), Brandon (96.)

 

MTK Budapest – Kisvárda Master Good 2-1 (2-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
v.: Bogár
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Nagy Zs. – Varju, Kosznovszky, Kata, Kovács P. (Antonov, 64.) – Molnár R. (Végh B., 77.), Jurina (Stieber, 45.), Bognár I.
Kisvárda: Kovács M. – Navrátil, Lippai, Jovicic, Széles, Cipetic  – Wellington Nem (Nikolov, 62.), Lucas (Melnyik, 61.), Makowski – Spasic (Balogh N., 46.), Mesanovic (Filipovic, 46.)
gól: Molnár R. (17.), Bognár (35., 11-esből), illetve Jovicic (86.)
sárga lap: Jurina (6.), illetve Jovicic (44.), Navrátil (50.), Lippai (79.)

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 24 16 4 4 62-23 52 pont
2. Paksi FC 25 15 5 5 44-29 50
3. Fehérvár FC 25 13 3 9 43-36 42
4. Debreceni VSC 25 10 6 9 37-31 36
5. Puskás Akadémia FC 25 9 9 7 38-29 36
6. Diósgyőri VTK 24 10 5 9 39-37 35
7. MTK Budapest 25 10 5 10 33-47 35
8. Kecskeméti TE 25 10 3 12 35-38 33
9. Újpest FC 25 9 4 12 33-49 31
10. ZTE FC 25 8 5 12 36-50 29
11. Kisvárda Master Good 25 6 2 17 26-41 20
12. Mezőkövesd Zsóry FC 25 5 5 15 24-40 20

A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik