Magyar foci

Váratlan pofont kapott a dobogós Fehérvár

A bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg 3-1-re legyőzte a vendég és a harmadik helyen álló Fehérvárt a labdarúgó NB I 18. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzésén.

Lendületesebben kezdett a ZTE, a horvát Antonio Mance a mérkőzés elején, valamint közvetlenül a szünet előtt is betalált (2-0), de nem csak ezért volt megérdemelt a ZTE kétgólos félidei vezetése. A téli szünetet a kiesést jelentő 11. helyen töltő hazai együttes ugyanis 50-50 százalékos labdabirtoklási arány mellett többet próbálkozott és többször is találta el a kaput.

Egygólos vezetésnél ugyanakkor a hazai szurkolók izgulhattak egy pillanatra, amikor a csereként beállt Csóka hátáról egy fehérvári szöglet után a saját kapuja felé pattant a labda, de a kapufa kisegítette a védőt és csapatát, írta tudósításában az MTI.

Fordulás után a játék képe annyiban változott, hogy miközben kiegyenlített volt a labdabirtoklási arány, idővel egyre veszélyesebbé vált a Fehérvár játéka. Egy ízben Mance megszerezhette volna a mesterhármast jelentő találatot, de Tóth Balázs nagyot védett, majd egy szabadrúgást a hajrához közeledve Csongvai tekert szépen, 20 méterről a zalaiak kapujának jobb felső sarkába (2-1).

Az utolsó tíz percben mindkét együttes vezetőedzője cserékkel próbált frissíteni saját csapatán, ez pedig a Zalaegerszegnek hozta meg a győzelmet és a három pontot érő gólt, Croizet ugyanis hét perccel a beállása után – a vendégek kapusának segítségével – lőtt a kapuba egy jobb oldali szabadrúgást (3-1).

A Fehérvár hét veretlenül megvívott meccs után kapott ki az élvonalban, a zalaiak pedig az idénybeli ötödik sikerükkel elmozdultak a kiesést jelentő utolsó előtti pozícióról.

NB I, 18. forduló

Zalaegerszegi TE FC – Fehérvár FC 3-1 (2-0)
Zalaegerszeg, 2479 néző
v.: Vad II.
ZTE: Dombó – Medgyes (Mim, 79.), Szafronov, Evangelu (Csóka, 33.), Várkonyi – Sankovic, Szendrei – Kiss B. (Croizet, 79.), Bedi, Sajbán – Mance (Németh D., 89.)
Fehérvár FC: Tóth B. – Bese (Simut, 72.), Serafimov, Spandler, Csongvai, Schön – Katona M. (Pető, 84.), Rúben Pinto (Berki, 59.), Christensen – Tóth T., Kastrati (Kovács P., 84.)
gól: Mance (8., 45-2.), Croizet (86.), illetve Csongvai (73.)
sárga lap: Várkonyi (72.), illetve Tóth T. (29.), Csongvai (86.)

 

Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC 1-3 (0-1)

 

Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 2-2 (0-0)

 

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 18 mérkőzés/36 pont
2. Paks 17/34
3. Fehérvár 18/30
4. MTK 18/28
5. Puskás Akadémia 17/28
6. Debrecen 18/26
7. Diósgyőr 18/25
8. Kecskemét 17/21
9. Újpest 18/21
10. ZTE 18/18
11. Mezőkövesd 17/15
12. Kisvárda 18/14

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik