Magyar foci

Feltámadt az NB I sereghajtója, az MTK bánta

M4 Sport
M4 Sport

A sereghajtó Kisvárda 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapest együttesét az NB I 14. fordulójának szombati játéknapján.

Az első félidőben a fővárosiak játszottak fölényben, legalábbis a támadásokat illetően.

A hazaiak ugyanakkor úgy vezettek 1-0-ra a szünetben, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint nem is volt kaput eltaláló lövésük.

Ennek oka az volt, hogy egy bedobást követően a vendégvédelem nem tudott felszabadítani, a kisvárdaiak balul sikerült kapura lövésébe pedig Végh Bence ért bele olyan szerencsétlenül, hogy megmozdulásának öngól lett a vége. Az MTK így hiába futballozott jobban, mint a rivális, mégis hátrányban volt.

Fordulás után viszonylag hamar tizenegyeshez jutott a Kisvárda Kádár Tamás kezezését követően, igaz, az esetet hosszas videóbírós ellenőrzésnek vetették alá. Végül a hazaiak részéről Cipetic állhatott a labda mögé és nem hibázott, így valamivel több mint fél órával a lefújás előtt már kétgólos volt a hazaiak előnye.

Az MTK-nak egyre inkább sürgőssé vált a gólhelyzetek kialakítása, aztán a hat perccel korábban csereként beálló Stieber Zoltán szépített egy remek szabadrúgásgóllal. A hajrában a fővárosiak igyekeztek nagy nyomás alá helyezni a kisvárdai kaput, de egy ellentámadás végén ismét a hazai együttes volt eredményes, és így otthon tartotta a három pontot.

A várdaiak ezzel a sikerrel nem mozdultak el a tabella utolsó helyéről, de sorozatban három vereséget követően tudtak újfent nyerni.

Az MTK ugyanakkor vendégként már egymás után negyedik bajnokiján maradt nyeretlen.

A meccs góljait itt lehet megnézni.

NB I, 14. forduló:

Kisvárda Master Good – MTK Budapest 3-1 (1-0)
Kisvárda
v: Erdős
Kisvárda: Kovács Ma.. – Cipetic, Stefan (Navratil, 70.), Jovicic, Széles, Alic (Lippai, 93.) – Melnyik, Ötvös, Nikolov (Makowski, 70.) – Ilievski (Czékus, 81.), Balogh N. (Camaj, 69.).
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. (Zuigéber, 85.) – Kovács Má. (Kosznovszky, 46.), Kata (Horváth A., 76.), Thiam (Stieber, 63.), Antonov – Bognár I. – Molnár R. (Ennin, 46.), Végh.
gól: Végh (21., öngól), Cipetic (56.- 11-esből), Czékus (95.), illetve Stieber (69.)
sárga lap: Melnyik (61.), illetve Stieber (76.), Kosznovszky (81.)

 

További eredmények:
ZTE FC – Debreceni VSC 1-2
Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC 4-0

 

vasárnap játsszák:
Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 17.00
Fehérvár FC – Kecskeméti TE 19.30

 

A tabella:
1. Paksi FC 14 8 4 2 27-15 28 pont
2. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34-15 25
3. Debreceni VSC 14 7 2 5 23-19 23
4. Puskás Akadémia FC 13 6 5 2 22-16 23
5. Fehérvár FC 13 6 2 5 25-20 20
6. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21-21 20
7. Újpest FC 14 6 2 6 22-28 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20-20 19
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14-23 18
10. Mezőkövesd Zsóry FC 13 4 1 8 17-22 13
11. ZTE FC 14 3 2 9 17-32 11
12. Kisvárda Master Good 14 3 1 10 14-25 10

Olvasói sztorik