Magyar foci

Amíg a Fehérvár a gólokat lőtte, a Diósgyőr csak a piros lapokat gyűjtötte

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A Fehérvár 4-0-ra verte a Diósgyőrt az NB I 11. fordulójában.

A Fehérvár az első félidő végén döntötte el a meccset, amikor pár perc alatt kétszer is betalált.

Előbb a norvég Christensen húzott befelé jobbról, majd nagyon precíz lövést küldött a bal alsóba, aztán Katona 16-oson kívüli löketét a lehető legrosszabb helyre, középre ütötte Ogyincov, a kipattanóra pedig a hazaiak csatára, Kodro érkezett elsőnek.

Próbálkozott a Diósgyőr, ám nem könnyítette meg a helyzetét, hogy a 72. percben megfogyatkozott, amikor a csereként beállt Farkas begyűjtötte a második sárgáját.

A Fehérvár a második félidő hajráját is megpörgette, és Katona passza után Kastrati lőtte a harmadik, Christensen kiugratása után pedig Kodro a negyedik gólt.

Amíg a Vidi a gólokat lőtte, a Diósgyőr a piros lapokat gyűjtötte, a Flores lábfejére taposó Szatmári is kiállt, amikor megkapta a második sárgáját Bognártól.

A Diósgyőr először kapott négy gólt az idényben, és a legsúlyosabb vereségét szenvedte el a mostani bajnokságban. A Fehérvár pedig a Fradi elleni augusztus 6-i vereség óta veretlen hazai pályán, és 14 pontjából 13-at pályaválasztóként szerzett.

NB I, 11. forduló:

Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 4-0 (2-0)
Sóstói Stadion, 3111 néző
v.: Bognár T.
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Serafimov, Gergényi (Spandler, 87.), Schön (Berki, 87.) – Katona M. (Rúben Pinto, 83.), Christensen, Flores – Szabó L. (Kastrati, 78.), Kodro (Karamoko, 87.).
DVTK: Ogyincov – Gera D. (Farkas D., 46.), Szatmári Cs., Bárdos, Stephen – Vallejo, Klimovics (Holdampf, 46.) – Pozeg Vancas, Pernambuco (Jurek, 68.), Acolatse (Lukács D., 68.) – Edomwonyi (Kampecisz, 46.)
gól: Christensen (42.), Kodro (45+1., 84.), Kastrati (82.)
sárga lap: Schön (32.), Tóth B. (33.), illetve Gera D. (16.), Szatmári Cs. (45+8., 86.), Farkas D. (51., 70.), Acolatse (61.), Kampecisz (71.)
kiállítva: Farkas D. (70.), Szatmári Cs. (86.)

 

további eredmények:
Kecskeméti TE – Zalaegerszeg 3-1
Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 1-1

 

vasárnap játsszák:
Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest 13.15
Paksi FC – Kisvárda Master Good 15.30
Ferencvárosi TC -Újpest FC 18.00

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 9 7 1 1 30-12 22 pont
2. Paksi FC 10 6 3 1 20-12 21
3. Újpest FC 10 6 2 2 20-17 20
4. Puskás Akadémia FC 11 5 4 2 20-15 19
5. Debreceni VSC 11 5 2 4 19-16 17
6. Diósgyőri VTK 11 5 1 5 18-17 16
7. Fehérvár FC 11 4 2 5 22-19 14
8. MTK Budapest 10 4 2 4 11-19 14
9. Kecskeméti TE 11 4 1 6 16-18 13
10. ZTE FC 11 2 2 7 15-28 8
11. Kisvárda Master Good 10 2 1 7 9-18 7
12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 1 7 10-19 4

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik