Magyar foci

Hétgólos meccsen ugrott az NB I élére a Paks

paksifc.hu
paksifc.hu

A Paks 5-2-re legyőzte idegenben a Zalaegerszeget, így jelenleg az NB I első helyén áll – a második, egyben címvédő Ferencváros két ponttal gyűjtött eddig kevesebbet, de két meccsel kevesebbet is játszott.

Az erős szélben kezdődött mérkőzésen már a hatodik percben kapufáig jutott a Paks a hazai kapus rossz kipasszolását követően. A folytatásban viszont sokáig kevés helyzet volt, a mezőnyben zajlott a ritmustalan játék, mindkét oldalon sok hibával. A hazaiak előtt véletlenszerűen adódott egy-egy gólszerzési lehetőség, például a 27. percben, amikor az előrevágott labdát sem a védő, sem Szappanos nem tudta elrúgni, Mance viszont pontatlanul lőtt. A paksiak valamivel tudatosabban építkeztek, a vezetést pedig Windecker szerezte meg közelről előre vetődve, miután baloldali beadásnál Gyurján pont az ő fejére ütötte ki a labdát. A 39. percben Skribek növelte az előnyt: a hazaiak nem tudtak felszabadítani, a támadó pedig 14 méterről, kapásból a bal alsóba lőtt. Nem sokkal később Windecker újabb gólt fejelt egy jobb oldali szöglet után.

A Paks 11 perc alatt szerzett három gólt, a ZTE viszont még rövidebb idő alatt egyenlíthetett volna: előbb Mance Croizet beadására érkezett pontosan és a bal felsőbe vágta a labdát, majd ugyanő hagyott ki egy nagy helyzetet, végül büntetőből zárkóztatta közelebb a csapatát még a szünet előtt.

Kapcsolódó

Az egyenlítés viszont nem jött össze a hazaiaknak, mert a Paks a szünet után két szögletből ismét háromra növelte a különbséget. Ezt követően a zalaiak játékában már nem érződött, hogy képesnek érzik magukat az újabb felzárkózásra, így a Paks fölényes győzelmet aratott.

NB I, 10. forduló

ZTE FC-Paksi FC 2-5 (2-3)
ZTE Aréna, 3277 néző, v.: Erdős

 

ZTE: Gyurján – Huszti (Szalay Sz., 55.), Evangelu, Csóka, Medgyes – Szendrei, Sankovic (Kovács B., 55.), Bedi (Németh D., 87.) – Sajbán (Ubochioma, 55.), Croizet (Klausz, 72.), Mance

Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Szabó – Osváth, Papp, Windecker (Horváth K., 92.), Mezei (Szabó B., 83.), Silye (Kovács K., a szünetben) – Skribek (Hahn, a szünetben), Beke (Böde, a szünetben)

gólszerzők: Mance (44., 45+3., a második 11-esből), illetve Windecker (32., 43.), Skribek (39.), Hahn (50.), Szabó J. (59.)

sárga lap: Beke (7.), Silye (45+2.), Kovács K. (56.), Papp (66.)

Olvasói sztorik