„Bécsben ma délután a Magyar Labdarúgók Szövetségének repräsentativ csapata fog mérkőzni a bécsi Football Unió válogatott csapata ellen. A két football-szövetség nemrégiben határozta el magát arra, hogy évenként két ízben, hol Budapesten, hol Bécsben repräsentatív csapatainak mérkőzésével a köztük fennálló barátságos viszonyt megerősítik. Az első ilyen mérkőzést ma tartják Bécsben, a bécsi Football- Unio csapatában az osztrák főváros 11 jelenleg legjobb játékosa szerepel. A magyar csapatról nem igen mondhatjuk ugyanezt, mert a szövetség legjobb akarata mellett sem volt képes csapatja számára egy-két kiválóbb játékost megnyerni, így többek közt Ordódy Bélát a BTC. kitűnő centrehalfját nélkülözni lesz ma kénytelen” – írta a Sport-Világ 1902. október 12-i száma.
A lap előre figyelmeztetett arra, hogy a magyarok nem valószínű, hogy esélyesként lépnek pályára, ugyanis „a representatív csapat a mai összeállításában csak egyszer trainirozott s így az összjátéka minden valószínűség szerint több kívánni valót fog maga után hagyni. A bécsi csapat forward sorában a WAC kitűnő játékosai, a védelemben Bécsnek erőben, ügyességben és kitartásban legkiválóbb footballistái szerepelnek s nem kis munkájába fog így kerülni a budapesti csapatnak, ha tisztességes eredménnyel akarná helyét megállani.”
Így is lett, a Bádonyi – Berán, Gabrovitz – Koltai-Kolhanek, Pozsonyi, Bayer – Buda, Steiner, Pokorny, Hajós, Oláh összetételű csapat (soraiban a kétszeres olimpiai bajnok úszóval, Hajós Alfréddal) ugyanis szintén első fellépésén sima, 5-0-s vereséget szenvedett az osztrákoktól.
Elsőként Európában
Ausztria ugyan korábban játszott már nemzetközi mérkőzést, ám az 1901. április 8-án, Svájc ellen 4-0-ra megnyert összecsapást nem hivatalosnak nyilvánították (Ur-Länderspiel). Eredetileg a magyarok elleni is ilyen lett volna, ám a két szövetség később úgy döntött, miután a Monarchiában sohasem volt közös csapata, és a két válogatottban tényleg elkülönültek a nemzetiségek, a csatát hivatalosnak ismerik el.
A meccs hőse, Johann Studnicka mesterhármast ért el, a másik két találatot WAC-os klubtársai, Josef Taurer és Gustav Huber szerezték. Studnicka abban az évben a világ legjobb gólszerzőjévé vált (mondjuk nem volt nehéz dolga, hiszen olyan sok meccset nem vívtak akkoriban), hiszen egy meccsen triplázott, míg a skót Robert Cumming Hamilton kettő, az ír Andrew Gara és az angol James Settle pedig három meccsen ért el három-három gólt.
Érdekesség, hogy a korabeli sajtó szerint Ausztria a Nauss – „Eipel”, „Omlady” – Hüttl, Blassy, „Quick” – Wiesner, Huber, Schrammel, „Jan”, Taurer összeállításban lépett pályára, azaz Studnicka nevét nem is lehetett felfedezni.
Mindez azért történhetett, mert Ausztriában a 19. század végén és a 20. század első éveiben a sport még nem volt társadalmilag elfogadott, és azokat a tanulókat, akik aktív szerepet vállaltak például egy futballmérkőzésen, az iskolák fogdával büntették.
Az akkoriban megszokott „oktatási szabadságfosztás” elkerülése érdekében sok osztrák játékos csak álnéven szerepelt (sőt, osztrák források szerint olyan is előfordult, hogy parókát és álszakállt is öltött), így a Magyarország elleni nemzetközi mérkőzésen Wilhelm Eipeldauer (Eipel), Emil Wachuda (Omlady), Raimund Mössmer (Quick) és Studnicka (Jan) is inkább inkognitóban vett részt.
„A mieink csúfos kudarcza”
A Sport-Világ egy héttel később, október 19-én ezt írta tudósításában:
„Az osztrák és magyar Football-Szövetség representatív csapatainak múlt vasárnapi mérkőzése a mieink csúfos kudarczával végződött. Bár a legtúlzottabb optimisták sem gondoltak a magyar csapat győzelmére, ily fokú vereségre mégsem számított senki. Ha az 5:0 eredmény aránya kifejezné Bécs és Budapest football-sportjának nívó-különbségét, úgy restelkedve kellene elismernünk azt, hogy e sportban esztendők óta alig haladtunk s a külföldi csapatok felett aratott győzelmek inkább a magyar csapatok szerencséjének s a véletlennek, mint a képességüknek s tudásuknak tulajdonítható.”
A kétoldalas anyagban egy bekezdést szenteltek néhány megszívlelendő tanácsnak is, hogy az eredményből okuljon a szövetség. Egyrészt több edzőmérkőzést szervezzen, másrészt ne fordulhasson elő, hogy a kiválasztott játékosok lemondják a szereplést és nem mennek el.
„Úgy bizonyára nem leszünk kitéve annak, hogy utolsó pillanatban kell a csapatot összekombinálni s egy csapatban együtt még nem játszott s egymást nem ismerő játékosokat oly erős csapat ellen kiállítani, mint a milyen múlt vasárnapon a bécsieké volt.
Akkor talán nem fogunk olyan szégyent vallani, mint múlt vasárnap s fel fog virradni a magyar football-sportra is a dicsőségnek rég várt napja.
