Magyar foci

„Elképesztő körülmények között kaptunk gólt” – csak a hajrára büszke a Kisvárda edzője

Saját pályája használhatatlansága miatt eddigi összes meccsét idegenben játszó Kisvárda sorozatban hatodszor kapott ki, a csapat ezúttal a Puskás Akadémia otthonában szenvedett vereséget. A gólt megelőző szituációt Mátyus János edző is nehezen emésztette meg.

„Az első félidő lecsorgott, valljuk be, ez nem volt rossz a számunkra, hiszen abból indultunk ki, hogy szeretnénk minimum egy pontot szerezni. A második félidőt aztán jól kezdtük, helyzeteink voltak, aztán egészen elképesztő körülmények között kaptunk gólt, két magas belső védőnk összefejelt egymással, közülük Széles Imre Antalnak felszakadt a szemöldöke, súlyosnak mondható a sérülése. Ebből a szituációból szerezte meg a Puskás a győztes gólját, ez azért is bosszantó, mert a harmadik egymást követő meccsen is kaptunk gólt rögzített szituációt követően” – nyilatkozta Mátyus a klub hivatalos honlapján.

„Utána jött a kiállítás, ami után olyan teljesítményt nyújtottunk, ami előtt le a kalappal. Jó csapattal találkoztunk, de a végén sikerült föléje kerekedni játékban, kapufáig, nagy helyzetekig jutottunk, de ezért nem kaptunk pontot. A hazaiaknak jár az elismerés, de a végén látott játékra lehet támaszkodni.

A kérdés persze az, hogy miért nem játszottunk úgy az egész meccsen, ahogy a kiállítás után?!

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik