Magyar foci

Lemondott a Fehérvár sportigazgatója

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Hat forduló alatt mindössze négy pontot szerzett az NB I-ben a Fehérvár, amely tavaly csak az utolsó fordulóban biztosította be a bennmaradást. A fehérvári klub idén sem kényezteti el a szurkolóit, és legutóbb a Magyar Kupa 3. fordulójában kaptak fájó gyomrost a Vidi-drukkerek, amikor csapatukat kiejtette az NB III-as ESMTK.

A rossz szereplés ellenére Bartosz Grzelak vezetőedző állása nincs veszélyben, ugyanakkor a Sportál úgy tudja, Juhász Roland sportigazgató benyújtotta a felmondását.

A korábbi 95-szörös válogatott védő 2022 októbere látja el a sportigazgatói posztot, de a klubot játékosként is szolgálta, és nyert a Fehérvárral két bajnoki címet (2015, 2018), valamint a Magyar Kupát is elhódította (2019).

Az M4 Sport szerint a vezetőség el is fogadta Juhász lemondását.

A kiemelt kép Juhász búcsúmeccsén készült 2020. június 23-án.

Olvasói sztorik