Magyar foci

Súlyos a Fradi kulcsemberének sérülése, fontos meccseket hagy ki

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A mali válogatott Adama Traoré megsérült a Dél-Szudán elleni mérkőzésen, már a 28. percben le kellett cserélni. Szerdán, a Ferencváros szurkolói ankétján szóba került a játékos, az ulloi129.hu cikke szerint a klubelnök,

Kubatov Gábor ezen közölte, hogy súlyos a játékos sérülése és előreláthatólag nyolc hetet kell kihagynia.

Érzékeny veszteség az ő kiesés a Fradi számára, ugyanis így nem lesz bevethető a Konferencia Liga első meccsein a többi közt. A 28 éves játékos ebben a szezonban 12 mérkőzésen 10 gólig és öt gólpasszig jutott, a KL-selejtezők során összesne hatszor volt eredményes.

Az FTC a válogatott szünet után a Nagyecsed elleni kupameccsel folytatja, ez lesz az új vezetőedző, Dejan Stankovic bemutatkozó mérkőzése. Jövő héten csütörtökön a Cukarickit fogadja a csapat a Konferencia Ligában.

Kapcsolódó
Bellingham nem az új Gascoigne, mert már most jobb nála
Alig húsz éves, de kétszáznál is több tétmeccsen játszott, miközben már tizenévesen őt tartották a mintaértékű középpályásnak. Jude Bellingham lehet az, aki véget vethet az angolok harminc éve tartó „új Gazza"-keresésének.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik