Magyar foci

Az edzőlegenda szobrának felavatását győzelemmel ünnepelte a Vidi

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Fehérvár FC hazai pályán 2-0-ra legyőzte a sereghajtó Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Már csak a kövesdiek nem győztek az élvonal 2023/24-es szezonjában.

A találkozót megelőzően a Sóstói Stadion előtt felavatták a klub legendás edzőjének, az öt évvel ezelőtt elhunyt Kovács Ferencnek a szobrát. Az eseményen rengeteg fehérvári drukker tiszteletét tette, beszédet mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Balogh Attila, a klub ügyvezető igazgatója és Csongrádi Ferenc, a gárda korábbi csapatkapitánya, az 1984/85-ös UEFA Kupa-menetelés egyik vezéralakja is. Utóbbi elmondta, óriási megtiszteltetésnek tartotta, hogy a mesteredző fiatalon megadta neki a lehetőséget. Közös útjukról a csapat indulóját idézve azt mondta, „veled a jóban, veled a bánatban”, utalva ezzel a Ferencvárossal szemben 1976-ban elbukott bajnoki címre, valamint az UEFA Kupa-döntővel zárult európai kupamenetelésre.

Vasvári Tamás / MTI Kozma Imre katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke megáldja Kovács Ferenc mesteredzõ szobrát, Nagy Benedek szobrászmûvész alkotását a székesfehérvári Sóstói Stadion elõtt 2023. augusztus 27-én.

A mérkőzésbe nagy lendülettel vetették bele magukat a hazai szurkolók, de az első félidőben csalódniuk kellett, ugyanis a két csapat gyakorlatilag komoly helyzet nélkül hozta le a játékrészt. A fordulást követően hatalmas mezőnyfölénybe került a Fehérvár, de inkább egy-egy egyéni villanásnak köszönhetően tudott csak veszélyt teremteni, előbb Schön fordult be és tüzelt nagy erővel, majd Kalmár jó 30 méterről találta el a kapufát, utóbbi lövését Piscitelli ujjheggyel tolta az oldalsó lécre. A 82. percben egy pontrúgás után tört meg a jég, Kalmár szögletét a csereként pályára lépő Szabó továbbította a hálóba.

Kapcsolódó

A Mezőkövesd a 93. percben egyenlíthetett volna, de Drazic közeli lövését Tóth bravúrral hárította, ezzel otthon tartotta csapatának a három pontot. A hazaiak az ellentámadásból állították be a végeredményt, Kastrati a vendégek messze kifutó kapusa mellett elvitte a labdát és gyakorlatilag begyalogolt a hálóig.

NB I, 5. forduló

Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3196 néző, v.: Bogár

Fehérvár FC: Tóth B. – Csongvai, Serafimov, Spandler, Fiola (Bese, 70.) – Kalmár, Christensen (Flores, 81.) – Karamoko (L. Kastrati, 70.), Katona M. (Szabó L., 70.), Schön (Larsen, 92.) – Kodro

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállay, Lukic, Beriasvili, Filip – Brtan, Gomis (Lehoczky, 71.), Nahirnij (Szalai J., a szünetben), Molnár G. (Illés, a szünetben) – Drazic, Da. Babunski (Cseri, 71.)

gólszerzők: Szabó L. (82.), L. Kastrati (94.)

sárga lap: L. Kastrati (95.), illetve Beriasvili (17.), Kállai (63.), Brtan (84.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik