Magyar foci

Már az első percben padlót fogott, negyedszer is kikapott a ZTE

Az Újpest 2-1-re legyőzte a Magyar Kupa-címvédő vendég Zalaegerszeget az NB I ötödik fordulójának szombati játéknapján.

A házigazda Csoboth csukafejesével már az első percben megszerezte a vezetést a Magyar Kupa címvédőjével szemben, majd Senkónak nagyot kellett védenie, hogy csapata ne kerüljön kétgólos hátrányba.

A Zalaegerszeget látszólag megzavarta a hamar esett gól, de rendezte sorait és az első felvonás második felében már inkább a vendégek irányították a játékot. Szalaynak több helyzete is adódott, a 25. percben egy szép cselt követően a tizenhatosról csavarta a kapura a labdát, amely centiméterekkel szállt a kapu fölé.

Az első NB I-es meccsén pályára lépő Tóth Ákos durva becsúszása után egyből sárga lapot kapott, és nem telt el két perc a következő sárga lapos figyelmeztetésig, ekkor a vendégek középpályása, Szendrei lekönyökölte a levegőben Onovót, akinek felszakadt a szemöldöke, és kénytelen volt elhagyni a pályát.

A félidőhöz közeledve Sajbán került lövőhelyzetbe, ezt azonban Banai bravúrral védte, majd Csóka a hosszabbítás utolsó pillanataiban bombázott az újpesti kapu irányába, lövése azonban a felső lécről a gólvonalra pattant, ezt a videóbíró ellenőrizte, de végül a játékvezetők nem ítéltek gólt.

A második félidő elején ZTE nyomott, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye. Mim egyenlített, majd a szünetben becserélt Ambrose kevesebb, mint egy perc alatt visszaállította az egygólos különbséget.

A meccs végéhez közeledve sem lassult a játék, mindkét oldalon adódtak komoly helyzetek, ám Senkó és Banai is résen volt. Utóbbi oldalba térdelte csapattársát, Anculaszt, miközben kiütötte a labdát a kapu előteréből. Az újpestiek próbálták tördelni a játékot, ezért a játékvezető kilencperces hosszabbítást rendelt el, de a ZTE-nek már nem sikerült az újabb egyenlítés, írta az MTI.

NB I, 5. forduló

Újpest FC – ZTE FC 2-1 (1-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző
v.: Farkas
Újpest FC: Banai – Kastrati (Ambrose, a szünetben), Anculasz, Fehér, Tamás (Kuusk, 50.) – Mörschel, Onovo (Mack, 41.), Ljujic – Kiss, Tóth (Pauljevic, a szünetben), Csoboth (Simon, 70.)
Zalaegerszeg: Senkó – Huszti, Kovács, Safronov, Csóka – Szendrei (Soltész, 70.), Sankovic, Bedi – Szalay (Németh, 70.), Sajbán, Mim (Milanovic, 79.)
gól: Csoboth (1.), Ambrose (61.), illetve Mim (60.)
sárga lap: Kastrati (30.), Tóth (33.), Ljujic (84.), illetve Kovács (15.), Szendrei (35.), Bedi (81.)

Olvasói sztorik