Magyar foci

Annyi vendégszurkoló jelezte érkezését, hogy elhalasztották az NB III-as bajnokit

Vannak helyzetek, amikor már az is komoly problémát okoz, ha egy magyar labdarúgó-mérkőzésre túl sokan kíváncsiak – de hogy ilyen az NB III-ban is megtörténhet, elég ritka.

A hétvégén ez történt, a harmadosztály Északnyugati csoportjának 4. fordulójában a nyeretlen és kieső helyen álló Sopron SC az 5. Haladás VSE csapatát fogadta volna szombaton, ám a meccset el kellett halasztani, vette észre a Sportal.hu portál.

A soproni klub a közösségi oldalán azt írta, a döntésre biztonságtechnikai okok miatt kellett meghozni.

Klubunk arról értesült, hogy 500 vendégszurkoló érkezne szombaton, a kiírt időpontban.

MLSZ előírásnak megfelelően azonnal értesítettük a hatóságokat, akik azonban az idő rövidsége, és a városban megrendezésre kerülő Soproni Piknik miatt nem tudnak elegendő létszámot biztosítani a mérkőzés biztonságos lebonyolításához, és kérték, hogy halasszuk el a mérkőzést. A Haladás ebben partner volt, amit köszönünk” – olvasható.

A mérkőzést augusztus 23-án, azaz jövő szerdán, 17.30-tól rendezik meg.

Kapcsolódó
A KO-vereség után úgy érzi a Debrecen edzője, kiégett a csapata
Blagojevic azt mondta, a tanulságokat inkább megtartja magának.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik