Magyar foci bajnokok ligája

„Legalább egy gólt kellett volna szereznünk a Fradi ellen”

Fradi.hu
Fradi.hu
Hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Ferencváros labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, miután kedden csupán 0-0-s döntetlent játszott a feröeri KÍ Klaksvík vendégeként.

Az eredmény ellenére a mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov nem tűnt idegesnek, még magyarul viccelődött is az M4 Sport közvetítése során, amíg meg nem érkezett a stúdió hangja. Szerinte egyáltalán nem voltak nehézségeik, azt kapták, amit vártak.

Egy ilyen pályán, egy ilyen környezetben ilyen játékra számítottunk.

Tudtuk, hogy az ellenfél egyik erőssége a rögzített szituációk. Természetesen győzni szerettünk volna, próbáltuk felvenni a harcot az ellenféllel. Ilyen meccsre számítottunk, hiszen az ellenfél már régóta nem talált legyőzőre. Tudtuk, hogy győztes mentalitással fognak felállni ellenünk. Ez egy kétmeccses, oda-visszavágós párharc. Hazai pályán, saját közönségünk előtt szeretnénk kiharcolni a továbbjutást” – idézte az orosz szakembert a Fradi.hu portál.

Kollégája, Magne Hoseth azt mondta, amikor egy olyan csapat ellen játszanak gól nélküli döntetlent, amely pár hónapja még az Európa Liga legjobb 16 csapata között volt, akkor nem lehetnek csalódottak.

Voltak nagy lehetőségeink, legalább egy gólt kellett volna szereznünk, vagy kettőt.

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, remek teljesítményt tettek ki a pályára, küzdöttek egymásért, meg szerették volna nyerni ezt a mérkőzést. Bízunk magunkban a visszavágó kapcsán, ha ma nem lettek volna helyzeteink, akkor talán pesszimista lennék, de voltak nagy lehetőségeink, tudjuk, hogy mik az erősségeink és szeretnénk ezt megmutatni a Ferencváros otthonában is” – idézte a szakembert az Ulloi129.hu portál.

A visszavágóra jövő szerdán 18 órától kerül sor a Groupama Arénában.

Kapcsolódó
A Ferencváros nem tudott gólt lőni Feröeren
A Fradi lesgólig, a KÍ keresztlécig jutott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik