Magyar foci

Spanyolországból igazolt szélsőt a magyar játékosokkal felálló Paks

Újabb labdarúgóval erősíttet meg keretét a Paksi FC, amely szerződtette a spanyol UD La Cruz 19 éves, korosztályos válogatott balszélsőjét, Földi Dominiket.

A fiatal futballista a Ferencvárosnál indította karrierjét, majd 2019-ben a Vasashoz került, 2021-ben pedig az Alavés U19-es együttese igazolta le. Az U15-ös korosztály óta rendszeres utánpótlás-válogatott, immáron tizenhétszer ölthette magára a nemzeti mezt.

Fantasztikus érzés volt a Paks megkeresése. Spanyolországból visszatérve az egyetlen jó opciónak gondoltam. Mindenképpen itt szerettem volna tovább futballozni, a színtiszta magyar közegben, várom már a szezonrajtot.

Nagyon jól érzem magam, célom pedig, hogy minél több játékidőt kivívjak magamnak. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, gólokat szerezni és gólpasszokat adni” – idézte a játékost a klub hivatalos honlapja.

A Paks korábban már hat játékost szerződtetett: Beke Péter (Budafok), Temesvári Attila (Szeged), Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Silye Erik és Hegedűs János (mindkettő Vasas) írt alá a klubhoz.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik