Magyar foci

Olaszországot megjárt magyar védőt igazolt az Újpest

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI
Pályafutását tízévesen Újpesten kezdte, most egy nagy vargabetű után visszatér a Megyeri útra Tamás Krisztián, aki szerdán aláírt az élvonalbeli klubhoz.

A 28 éves védőt 2011-ben a Haladás akadémiájáról szerződtette az AC Milan, de a sztárcsapat színeiben egyszer sem jutott szóhoz, csupán a második csapatában léphetett pályára 49-szer. Ugyanakkor játszott az olasz másodosztályban (Varese, Spezia), a cseh Slavia Prahában, 2017 óta pedig ismét az NB I-ben szerepel

Hazatérve megfordult a Gyirmótnál, a Fehérvárnál és a Zalaegerszegnél is, majd 2020-tól a Budapest Honvédot erősítette. Az előző szezonban 29 bajnokin játszott, két gólpasszt adott.

Aki ismer, az tudja nagyon jól, hogy mennyit jelent számomra az Újpest. Itt születtem, itt kezdtem el iskolába járni, és itt kezdtem el focizni is.

A mai napig kötődöm Újpesthez, így nagyon örülök, hogy itt folytathatom a karrieremet. Szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani egyénileg és csapatszinten is” – nyilatkozta az Újpest FC hivatalos honlapján.

Olvasói sztorik