Magyar foci

Magyar válogatott kerettag leigazolását jelentette be az MTK

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Demjén Patrik válogatott kerettag kapus távozott a Magyar Kupa-címvédő Zalaegerszeg labdarúgócsapatától, és visszatért az OTP Bank Ligában újonc MTK Budapesthez.

A 25 éves futballista 2009 és 2019 között volt a fővárosiak játékosa, de a felnőtt csapatban mindössze hét alkalommal lépett pályára. Az elmúlt négy szezont a ZTE FC-ben töltötte, amelynek színeiben 136 mérkőzésen játszott. Március közepén Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta az Észtország elleni barátságos mérkőzésre és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretbe – de a válogatottban még nem mutatkozott be -, és jelenleg is a nemzeti együttessel készül az Eb-selejtezőkre.

Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója elmondta, Demjénnek még egy év volt hátra a szerződéséből, vagyis az MTK átigazolási díjat fizetett érte. A kapus új szerződése három évre szól, írja az MTI.

Olvasói sztorik