Magyar foci

Bódog: Ár-érték arányban perverzek az NB I-es fizetések

SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Dárdai Pál már egy lejtmenetben lévő Herthát vett át tavasszal, így nehéz lett volna elkerülni a kiesést, mondta Bódog Tamás, a berliniek másodedzője.

„Nem az utolsó két hónapon múlt a kiesés, hanem az igazolásokon. Az előző három-négy szezonban két-három ember nem a megfelelő játékosokat igazolta le, mentálisan nem voltak jók. A végén, amikor Dárdai Pali átvette a csapatot, már nehéz volt egy lejtmenetben lévő társaságot megállítani. De ami a jövő reménye, hogy vannak fiatal tehetségek, és közben bízhatunk abban, hogy a keretből sok embertől meg is tudunk szabadulni” – nyilatkozta Bódog Tamás, a német másodosztályba kiesett Hertha másodedzője az Nb1.hu portálnak.

Az egykori ötszörös magyar válogatott védő szerint az utolsó hat mérkőzésen akár ki is harcolhatták volna a bennmaradást, hiszen minden meccset meg lehet nyerni.

„Amikor Pali visszajött, lökést adott a csapatnak, mert az addig hiányzó agresszivitás rögtön megjelent a játékosokban. Nemcsak jó hangulattal, hanem a megfelelő keménységgel, őszinteséggel próbálta a játékosokat irányítani. Másképp játszottunk” – mondta.
De szerinte az apró lehetőségeket nem tudták kihasználni.

„A Bochum ellen a 95. percben kaptunk gólt, így elmaradt a győzelem, de ez már annak volt a jele, hogy a csapat hitehagyott lett.

Ha nem tudsz küzdeni a végéig, akkor az élet nem megjutalmaz, hanem pofán ver, hiszen azt érdemled, amit kapsz.

Bódog szerint rendkívül érdekes volt, hogy az előző edző, Sandro Schwarz teljesen feladta a pontrúgásokat, azt mondta, azok nem fontosak. Látszott is: a Hertha 23-at kapott, és mindössze egyet szerzett ilyen helyzetekből.

„Egy alacsony csapattal – úgy, hogy nem is gyakorlod a pontrúgásokat rendesen – nem tudod felvenni a párharcokat. Nem mondom, hogy ez sokkal jobb lett az utolsó hat hétben, de azért tudtunk gólt rúgni, rendezettebbek lettünk, és jobban néztünk ki.”

Bódog elmondta, örömmel dolgozott az NB I-ben a Diósgyőr, a Kisvárda, illetve a Honvéd csapatainál, és az, hogy eredménytelenebb időszakok is voltak, mindig benne van egy edző életében.

Állítja, hogy az eredmények alapján egyértelműen versenyképesnek tartják külföldön a magyar válogatottat.

„A gond inkább a magyar bajnokság erősségével van. A válogatott a külföldön futballozókra épül, és a magyar bajnokságnak kellene olyan színvonalat elérnie, hogy akik itt játszanak, azok is szem elé tudjanak kerülni, többen tudjanak külföldre kerülni. Már ha van rá igény, ha a játékosok ki akarnak kerülni.”

Az ok pedig egyértelműen a pénz. Arra a kérdésre, hogy talán túl jók a fizetések az NB I-ben, úgy válaszolt:

Most ezt nem akartam mondani, de ár-érték arányban ez perverz, miközben a bajnokság színvonala nem fejlődik. A válogatottat pedig a légiósok viszik a hátukon.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik