Magyar foci

„Elfogott a pánik, elzsibbadt a lábam, mintha áram rázott volna meg”

aqvitalfc.hu
aqvitalfc.hu

Nagy riadalmat okozott a másodosztályú Csákvár-Nyíregyháza mérkőzés a hazaiaknak, miután Torvund Alexandert a mentő vitte el.

A magyar csatár a 29. percben egyenlített ki, miután Fejős Áron fejesére robbant becsúszva. A nyíregyházi játékosok közül Nagy Barnabás becsúszva próbált menteni, de a labda helyett Torvund lábát találta el, aki már fel sem tudott állni ezután.

Megmondom őszintén, nem csak a lelátón ülők ijedtek meg, engem is elfogott a pánik egy rövid időre. Dolgozott az adrenalin is bennem, gólt is szereztem, de bármennyire örültem az egyenlítésnek, képtelen voltam lábra állni. Sőt, meg sem tudtam mozdítani a lábfejemet. Hiába jött a gyors segítség a kispadról, ők sem tudtak segíteni.

Mintha áram rázott volna meg, azonnal elzsibbadt az alsó lábszáram. Mivel képtelen voltam lábra állni, mentővel kórházba szállítottak. Miközben a vizsgálatra vártam, akkor tudtam csak megmozdítani a lábujjaimat. Kiderült, a rúgás éppen ideget ért, attól volt ez az egész mozgásképtelenség

mondta a klub honlapjának a sérült támadó, aki néhány nap pihenő után már edzésbe is állhat.

Az önfeláldozó gól viszont nem volt hiába való, ugyanis Magyar Zsolt góljával 2-1-re nyert a Csákvár, amivel arra is van még esélye, hogy elkerülje az osztályozós helyek egyikét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik