Magyar foci

Brutális KO-val sokkolta a dobogós Paksot a kiesés elől menekülő Mezőkövesd

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Meggyőző és rendkívül gólerős játékkal kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott a kiesős elől menekülő Mezőkövesd a harmadik helyen álló Paks ellen az NB I 31. fordulójában. A hazaiaknál Stefan Drazic triplázott, a vendégeknél a góllövőlistát vezető Varga Barnabás büntetőt hibázott.

Remekül kezdett a házigazda Mezőkövesd, amely Drazic révén már az ötödik percben megszerezte a vezetést (1-0). Ezt követően a paksiak vették át a kezdeményezést és számos nagy helyzetet kialakítottak, de a kapu előtt rendre rossz megoldások születtek, vagy éppen Piscitelli védett nagyot. A kihagyott lehetőségek meg is bosszulták magukat, a Mezőkövesd egy három húzásból végig vitt akció végén a duplázó Drazic révén növelte előnyét (2-0).

Nem sokkal a szünet előtt egy felesleges szabálytalanság és az azt követő VAR-vizsgálat után a hosszabbításban büntetőt kaptak a vendégek, de a góllövőlistát vezető Varga középre helyezett lövését lábbal hárította Piscitelli, írta tudósításában az MTI.

A fordulás után bő három perccel eldöntötte a három pont sorsát a Mezőkövesd, egy tetszetős akció végén Vajda higgadtan gurított a hálóba (3-0). Két perccel később Babunszki lövése még kijött a kapufáról, de a szöglet után Brtan közelről már nem hibázott (4-0).

A Paks a 68. percben két cserejátékos, Böde és Windecker koprodukciójának köszönhetően szépített (4-1), de Drazic szinte azonnal visszaállította a különbséget: a támadó Szélpált és Kinyiket is látványosan kicselezte, mielőtt kilőtte a jobb felsőt, mesterhármast elérve ezzel (5-1).

A paksiak teljesen szétestek, Drazic és Molnár a tizenhatoson belül cicázott két vendég védővel, mielőtt utóbbi a kapuba talált, beállítva ezzel a 6-1-es végeredményt.

NB I, 31. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 6-1 (2-0)
Mezőkövesd
v.: Karakó
Mezőkövesd: Piscitelli (Tordai, 86.) – Kállai K. (Nagy G., 81.), A. Lukic, Pillár, Filip – Da. Babunszki (Prudnyikov, 91.) Lehoczky, Brtan, Vajda (Baranyai, 81.) – Molnár G. (Ephestion, 91.), Drazic
Paks: Nagy G.- Kinyik, Szélpál, Kádár (Bőle, 34.) – Osváth (Böde, a szünetben), Papp K., Balogh B. (Windecker, a szünetben), Szabó J. – Sajbán, Varga B. (Hahn, 51.), Skribek (Vas, 54.)
gól: Drazic (5., 39., 70.), Vajda S. (49.), Brtan (52.), Molnár G. (78.), illetve Windecker (68.)
sárga lap: A. Lukic (18.), Nagy G. (83.)

 

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 63 pont
2. Kecskemét 54
3. Paks 48
4. Debrecen 48
5. Puskás Akadémia 47
6. Kisvárda 40
7. ZTE 38
8. Újpest 38
9. Mezőkövesd 36
10. Budapest Honvéd 33
11. Fehérvár 31
12. Vasas 25 – már kiesett

Olvasói sztorik