Magyar foci

Zárt kapus meccs lesz a magyar válogatott legnehezebb Eb-selejtezője

Patrick T. Fallon / AFP
Patrick T. Fallon / AFP

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.

A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak. Az UEFA közlése szerint ezzel aktivizálták egy korábbi, Nemzetek Ligája-büntetésüket, amelyet akkor felfüggesztve kaptak.

A szerb szurkolók emellett a bolgárok elleni, júniusi, idegenbeli találkozóra nem kísérhetik el a válogatottat.

Az UEFA nem jelzi, melyik meccsre szól a büntetés, az AP hírügynökség szerint ez a magyarok elleni lesz.

A márciusi meccsen házigazda montenegróiakat is megbüntették hasonló okok miatt, nekik 20 ezer eurót kell befizetniük és a következő hazai meccsükön a lelátó egy részét nem nyithatják meg. Montenegró legközelebb júniusban, ugyancsak a magyarok ellen lép pályára otthon.

A G csoportot a szerbek vezetik két meccsen szerzett hat pontjukkal, az eddig egy mérkőzést játszó magyarok a második helyen állnak három ponttal. A csoportból az első két helyezett jut ki az Eb-re.

A csoport állása:

1. Szerbia 2 2 – – 4-0 6 pont
2. MAGYARORSZÁG 1 1 – – 3-0 3
3. Montenegró 2 1 – 1 1-2 3
4. Litvánia 1 – – 1 0-2 0
5. Bulgária 2 – – 2 0-4 0

 

A további program:
3. forduló (június 17.):
Litvánia – Bulgária, Kaunas 15.00
Montenegró – MAGYARORSZÁG, Podgorica 18.00

 

4. forduló (június 20.):
Bulgária – Szerbia, Razgrad 20.45
MAGYARORSZÁG – Litvánia, Puskás Aréna 20.45

 

5. forduló (szeptember 7.):
Litvánia – Montenegró, Kaunas 20.45
Szerbia – MAGYARORSZÁG 20.45

 

6. forduló (szeptember 10.):
Montenegró – Bulgária 18.00
Litvánia – Szerbia, Kaunas 20.45

 

7. forduló (október 14.):
Bulgária – Litvánia 18.00
MAGYARORSZÁG – Szerbia, Puskás Aréna 20.45

 

8. forduló (október 17.):
Litvánia – MAGYARORSZÁG, Kaunas 20.45
Szerbia – Montenegró 20.45

 

9. forduló (november 16.):
Bulgária – MAGYARORSZÁG 20.45
Montenegró – Litvánia 20.45

 

10. forduló (november 19.):
MAGYARORSZÁG – Montenegró, Puskás Aréna 15.00
Szerbia – Bulgária 15.00

Olvasói sztorik