Magyar foci

„Mi elküldtük a másikat az édesanyjába” – beszólt tutyimutyi játékosainak az NB II-es edző

Sori TV / Youtube
Sori TV / Youtube

92. percben kapott ki a Soroksártól a Békéscsaba az NB II 36. fordulójában, így az utolsó előtti helyen maradt a csapat és két győzelemre, valamint a többi eredmény szerencsés alakulására lenne szüksége ahhoz, hogy egyáltalán osztályozót játszhasson a bennmaradásért. A klublegenda, a korábban szakmai tanácsadóként tevékenykedő Pásztor József vette át a csapatot a szezonhajrára, vele négy bajnokin eddig egy győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérleg.

Pásztor a Soroksár elleni vereséget követően arról beszélt, nehéz megemészteni, hogy a csapata rendre a hajrában kap gólokat. Így volt ez most is, míg a Siófok ellen 2-0-s előnyben érkezett meg a hajrába a Békéscsaba, de a 90., majd a 92. percben is kapitulált, így végül csak egy pontot szerzett.

„Ez azt jelenti, hogy nincs rend a fejekben, nem beszélnek egymással a játékosok. Megéltem sok mindent, mint játékos és edző is, de ilyen csapatot még nem nagyon láttam, hogy kikapunk, és egymásra egy rossz szót nem mondanak.

Mi abban az időben összeverekedtünk, mert valaki hibázott, elküldtük a másikat az édesanyjába, edzésen olyanokat rúgtunk egymásba… Hiszen nyerni akartunk, benn akartunk maradni. Ezek meg nem szólnak egymásra, nehogy a másik visszaszóljon neki, ha ő hibázik. Ez egy tutyimutyi csapat

– bírálta játékosait Pásztor József a Sori TV-nek.

A Békéscsabának még a Tiszakécske elleni hazai, illetve az Ajka elleni idegenbeli bajnokija van hátra az NB II-es szezonból. Ha nem akar a harmadosztályba zuhanni a csapat, mind a kettőt meg kell nyernie. Az Előre legutóbb a 2007/2008-as idényben szerepelt az NB III-ban.

Olvasói sztorik