Magyar foci

Megmentették a magyar focista életét, később gólt szerzett

A találkozó játékvezetője, Belicza János tudta, mit kell tennie.

Vasárnap Gönc-Sátoraljaújhely bajnokit rendeztek a BAZ-megyei másodosztályban, melyen egy ártatlannak tűnő ütközést követően Dienes Tamás a vendégektől a földön maradt. A találkozó játékvezetője Belicza János volt – aki egyben a cigándi focicsapat klubigazgatója is – azonnal észlelte, hogy a focista eszméletét vesztette, és mivel a játékos nyelve is hátracsúszott, ezért levegőt sem kapott. A cigándi klubhonlap beszámolója szerint – amit a Sportal vett észre – szakszerű mozdulattal helyre tette Dienes nyelvét, aki magához tért, majd néhány perccel később segítséggel elhagyta a pályát.

„A mérkőzés 42. percében a hazai játékos szabályosan becsúszó szerelést hajtott végre a vendégjátékossal szemben, aki elesett, de sajnos nem tudta védeni a fejét, ezáltal tompítani az ütközést, így az állára érkezett. A földről még megpróbált felállni, de elájult” – elevenítette fel a történteket Belicza János.

„Szerencsére a közelben voltam egy hazai játékossal együtt, aki rögtön jelezte, hogy nagy a baj. Azonnal odaléptem és stabil oldalfekvésbe helyeztem. Azt tanították, hogy ilyenkor a nyelvét kell először nézni, nehogy lenyelje. Szerencsére sikerült időben kihúzni, ráadásul a sípot időközben a foga közé helyeztem, nehogy szájzárat kapjon.

Perceknek tűnt az a pár másodperc mire újra feleszmélt, de szerencsére több játékos is a segítségemre volt! A legfontosabb hogy a fiatal focista rendben van és nem történt maradandó sérülése

idézi a cigándiak oldala a klubvezetőt, játékvezetőt.

Az ijesztő jelenetek után Dienes Tamás még a játékot is folytatni tudta, ráadásul az 58. percben gólt szerzett, ő állította be a 0-5-ös végeredményt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik