Magyar foci

Az Újpest nagy sorozatát másolta le a Fradi a mostani aranyérmével

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kuriózumnak nevezte, hogy a labdarúgócsapat sorozatban ötödször nyerte meg az OTP Bank Ligát.

Jobb úgy ünnepelni a bajnoki címet, ha a pályán nyer a csapat, de nagy az öröm, mert megdolgoztunk ezért a sikerért

– mondta az M1 aktuális csatornának a sportvezető röviddel azt követően, hogy pénteken biztossá vált a klub történetének 34. bajnoki aranyérme a második Kecskemét kispesti vereségével.

„Ötször egymás után bajnokságot nyerni, az kuriózum. Mindenki rengeteget dolgozott érte” – fogalmazott.

Legutóbb ez a bravúr 48 évvel ezelőtt az ősi rivális Újpestnek jött össze, míg a Ferencváros klubrekordot állított be, erre ugyanis korábban csak egyszer, még 1909 és 1913 között volt képes.

A sportvezető hozzátette, a biztos első hely tudatában is százszázalékosan odateszi majd magát a Ferencváros a szombati mérkőzésén, amelyen a Kisvárda lesz a vendége a Groupama Arénában. Ahogy fogalmazott, „nem alibi hangulat” lesz.

„Nem az volt a kérdés, hogy jön-e nehezebb időszak, hanem hogy mikor. Nekünk ezalatt kisebb lett az előnyünk” – beszélt Orosz Pál a bajnokcsapat tavaszi hullámvölgyéről, amely öt nyeretlen mérkőzést foglalt magában.

Orosz a szezon legemlékezetesebb mérkőzései között az Európa Ligában bemutatott menetelést említette, külön kiemelve a Monacóban aratott győzelmet, illetve a Trabzonspor nyitókörös felülmúlását, amikor a csapat már a mérkőzés legelején emberhátrányba került, mégis sikerült nyernie.

Szeretnénk elérni a Bajnokok Ligája-csoportkört. Ez a kimondott cél, de akkor sem esünk kétségbe, ha Európa Liga-csoportkör jön össze megint

– mondta a következő idénnyel kapcsolatban Orosz Pál.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt a klub honlapján, hogy a hétfői derbin aratott siker nagy lökést adhat a hátralévő meccsekre, szerinte az ott mutatott játékkal eredményesek lehetnek a Kisvárda ellen is.

„Úgy készültünk, hogy a Kisvárda ellen eldőlhet a bajnoki cím, de ez már korábban megtörtént. Csak bátorítani tudom a szurkolóinkat, hogy minél többen legyenek a stadionban szombat este, mert mi velük szeretnénk megünnepelni a mérkőzés végén a Ferencváros 34. bajnoki elsőségét” – fogalmazott az orosz edző.

Olvasói sztorik