Magyar foci

Egy idős néni szinte sírva kérte a budafoki edzőt, vigye haza a Magyar Kupát

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A ZTE és a másodosztályú Budafok vezetőedzője egyformán abban reménykedik, hogy saját csapata történelmet ír első győzelmével a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléjában.

„Ahogy Budafok szlogenje tartja, kisváros a nagyvárosban. Ennek megfelelően egy lokálpatrióta, összetartó közösségbe kerültem” – mondta a keddi sajtótájékoztatón Mátyus János vezetőedző, aki a helyiek sikeréhségének mértékét illetően elmesélte: egy idős néni szinte sírva kérte tőle, vigyék haza a kupát.

A piros-feketék mestere arról is beszélt, hogy az NB II utolsó helyezettjeként vette át a csapatot azzal a céllal, hogy bennmaradjon, ezt pedig mostanra teljesítették. A kupamenetelés nehézségeire is kitért, Bölcskén megfogalmazása szerint szörnyű meccsen nyertek, Szegeden 120 perces csata utolsó percében jutottak tovább, Iváncsán pedig lefutballozták a csapatát az első félidőben, mégis sikerült fordítaniuk.

„Ezután két parádés meccs következett két élvonalbeli rivális ellen. A döntő toronymagas favoritja a ZTE, de most már történelmet szeretnénk írni” – jelentette ki a tréner, aki szerint nagyszerűen sikerült a felkészülés, Soltész Istvánt viszont nélkülöznie kell, mert három sárga lapja miatt eltiltott.

Megígérni senkinek nem tudom, hogy hazavisszük a kupát, de azt igen, hogy a játékosok minden olyan erényt kivisznek a pályára, melyet eddig felvonultattak. Harcosságot, szenvedélyt, taktikai fegyelmezettséget. Hittel, erővel felvértezve várjuk a döntőt.

Kollégája, az egy hete kinevezett Boér Gábor szintén zavartalan felkészülésről számolt be.

„Az a fajta várakozás, ami megvan a városban, remélem, átragad a csapatra. Az utolsó edzésen ott voltak a szurkolók, az embernek borsódzott a háta, olyan hangulatot teremtettek” – válaszolt az MTI érdeklődésére a zalaegerszegi tréner, aki hangsúlyozta, bajnok már volt a ZTE, de kupagyőztes még nem, ezért nagyon vágynak rá a drukkerek.

Boér hangsúlyozta, mentálisan és fizikálisan is jól felkészített együttest vett át múlt héten, de valami megtört a csapatnál, ezt próbálták orvosolni. Megjegyezte, leült a játékosaival beszélni, hogy mi kell a trófea elhódításához.

„Lehet, hogy a játékosok rutinosabbak a mi csapatunkban, de Mátyus rutinosabb nálam. Nem ez fog dönteni, hanem hogy melyik együttes tud mentálisan vagy játékban a másik fölé nőni” – mondta Boér Gábor, aki saját bevallása szerint tíz napja még nem gondolta volna, hogy ekkora lehetőség előtt állhat, de mint megjegyezte: az edzői sors ilyen.

A döntő szerdán 19.30-kor Vad II. István sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.

Olvasói sztorik