Magyar foci

„Mindenkitől azt várom el, hogy tegyen valamit” – kiakadt a csili-vili cipőkre az Újpest edzője

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel zárul az NB I 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzése, ám a bennmaradás szempontjából fontos fővárosi derbit végül egy 89. percben szerzett találattal megnyerte az Újpest a Honvéd ellen. A hajrában Csoboth Kevin lendülete és helyzetfelismerése kellett, lendületbe kerülve szépen indította Petrus Boumalt, aki jól passzol Fernand Gourénak, ő pedig nem hibázott.

A mérkőzés után a csapat edzője, Nebojsa Vignjevics gratulált játékosainak, hogy türelmesen játszva kivárták a gólszerzés pillanatát.

„Hiába voltunk nyomás alatt, tudtam, hogy türelemre van szükség, és eljön a megfelelő pillanat a gólszerzéshez. A második félidőben egyszerűbb, laposabb passzokkal játszottunk, nem vesztettünk annyi labdát, aztán egy gyönyörű gól koronázta meg erőfeszítéseinket. Ki gondolta volna, hogy Boumal ekkora sebességre képes, amikor már halálosan fáradt?

Én mindenkitől azt várom el, hogy tegyen valamit, nemcsak Csobothtól, ha tőle függne minden, nagy bajban lennénk.

A Nemzeti Sport kérdésére elmondta, egy harmincöt perces bemelegítés alatt azért illő lenne kitapasztalni, jó-e az adott cipő a pályára vagy sem.

„Az én időmben kétfajta cipő volt: a kistoplis és a nagystoplis. Ma pedig divatos, csili-vili cipők vannak, csak éppen elfelejtik kipróbálni, hogy az adott időjárási viszonyokhoz, pályához alkalmas-e. Legszívesebben ilyenkor lecserélném a cipőket, amikor húsz percig labdákat veszítünk pont emiatt” – bosszankodott.

Kapcsolódó
Az Újpest közelebb lökte a Honvédot a másodosztályhoz
A lilák négy kör alatt tíz pontot szedtek össze a visszatérő Vignjeviccsel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik