Magyar foci

Erling Haaland öles léptekkel halad a PL-halhatatlanság felé

A címvédő Manchester City 3-1-es győzelmet aratott, Erling Haaland pedig a Leicester City elleni duplájával beállította a jelenlegi formátumban zajló Premier League egy idényre vonatkozó gólrekordját az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján – írja az MTI.

A manchesteriek John Stones révén már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést a kieső helyen álló vendégcsapat ellen, a nyolc perccel később a megítélt büntetőt pedig Haaland értékesítette.

A 22 éves norvég csatár az első félidőben ismét betalált, ezzel beállította a jelenlegi formátumban az 1992/93-as szezon óta zajló Premier League egy idényre vonatkozó gólrekordját, amelyet Mohamed Szalah a 2017-18-as szezonban elért 32 találatával tartott.

Ha figyelembe vesszük, hogy a PL-ből még nyolc forduló van hátra, és Haaland tartani tudja az 1/1 feletti meccs/gólátlagát, úgy elérhetőenk tűnik a 40 gólos álomhatár is, és ne feledjük, Haalandnak ez az első PL-szezonja!

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha a történelmi angol bajnoki gólrekordokat nézzük, úgy a norvég csatárnak még kapaszkodnia kell, mivel

Dixie Dean az Everton színeiben 1927–28-as bajnokságban 60 találatot szerzett, és ez mai napig – alihghanem már végképp elérhetetlen – csúcs.

Azonban több, mint 62 éve nem rúgott senki 40 gól felett! Az 1888 óta íródó angol első osztályú futballtörténelemben ez Deanen kívül – neki kétszer is – öt labdarúgónak sikerült eddig.

  • Jimmy Greavesnek (Chelsea 1960–61-ben – 41 gól),
  • Vic Watsonnnak (West Ham United 1929–30 – 41),
  • Ted Drakenek (Arsenal 1934–35 – 42),
  • Dave Hallidaynek (Sunderland 1928–29 – 43),
  • Ted Harpernek (Blackburn Rovers 1925–26 – 43),
  • Dixie Deannek (Everton 1931–32 – 44),
  • Tom Waringnak (Aston Villa 1930–31 – 49)

sikerült. A manchesteriek minden sorozatot figyelembe véve tíz mérkőzés óta veretlenek,

Erling Haaland mindent egybevetve 40 mérkőzésén eddig 47 gólt szerzett a szezonban.

Premier League, 31. forduló:

Manchester City-Leicester City 3-1 (3-0)
Aston Villa-Newcastle United 3-0 (1-0)
Chelsea-Brighton 1-2 (1-1)
Everton-Fulham 1-3 (1-1)
Southampton-Crystal Palace 0-2 (0-0)
Tottenham Hotspur-Bournemouth 2-3 (1-1)
Wolverhampton Wanderers-Brentford 2-0 (1-0)

 

vasárnap játsszák:
West Ham United-Arsenal 15.00
Nottingham Forest-Manchester United 17.30
hétfőn játsszák:
Leeds United-Liverpool FC 21.00

A tabella:
1. Arsenal               30 72-29  73 pont
2. Manchester City       30 78-28  70
3. Newcastle United      30 48-24  56
4. Manchester United     29 44-37  56
5. Tottenham Hotspur     31 57-45  53
6. Aston Villa           31 44-40  50
7. Brighton              29 54-37  49
8. Liverpool             29 50-35  44
9. Brentford             31 47-42  43
10. Fulham                30 42-41  42
11. Chelsea               31 30-33  39
12. Crystal Palace        31 31-40  36
13. Wolverhampton         31 26-42  34
14. Bournemouth           31 31-59  33
15. West Ham United       29 27-39  30
16. Leeds United          30 39-54  29
17. Everton               31 24-46  27
18. Nottingham Forest     30 24-54  27
19. Leicester City        31 41-55  25
20. Southampton           31 24-53  23

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik