Magyar foci

Szoboszlai Cristiano Ronaldót kereshetné passzaival az álomcsapatban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kedden este véget ért az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulója, a Sofascore pedig összeállította a játéknap legerősebb csapatát.

Ebben a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is helyet kapott.

Nem csoda, Magyarország igen meggyőző 3-0-s győzelemmel rajtolt, ebben pedig kulcsszerepe volt Szoboszlainak, aki nem csak látványos szabadrúgásgóljával vette ki a részét a sikerből. A 22 éves játékos mind a három magyar találatból kivette a részét, mellette bejátszotta az egész pályát, 90 labdaérintése volt a meccs során, kiosztott négy kulcspasszt, miközben 13 párharcából tízet is megnyert. A Sofascore 8,5-es értékelte a produkcióját.

Túlzás nélkül: Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott, az ellenfél védővonalai között bátran és kreatívan futballozott, egy az egyben pedig bármelyik bolgár védőt levette a pályáról

– írta Bakos Kristóf a Sport24-en megjelent elemzésében.

Szoboszlai Dominik a forduló válogatottjában olyan játékosokkal szerepel együtt, mint a Luxemburg ellen duplázó Cristiano Ronaldo, vagy az ukránok ellen gólpasszt adó, majd egy látványos bombagólt szerző Bukayo Saka. Íme, az álomcsapat:

sofascore.com

A magyar válogatott legközelebb június 17-én Montenegró vendége lesz.

Olvasói sztorik