Magyar foci

Megtörtént a 14. edzőváltás is az NB II-ben

szentlorincse.hu
szentlorincse.hu

Lendületét veszítette a Szentlőrinc az NB II-ben, a csapat, amely az ősszel még a hetedik helyen is állt a másodosztályban, jelenleg az osztályozót érő 17. pozícióban van. A Szentlőrinc a hétvégén a Budafok ellen kapott ki, a legutóbbi 12 bajnokijából csak egyet nyert meg és mindössze hat pontot szerzett.

Így aztán a vezetőség a tavaly nyáron kinevezett Jeremiás Gergővel egyetértésben úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a 38 éves vezetőedzővel.

Ahogy arra a csakfoci.hu felhívja a figyelmet, ebben a szezonban ez már a 14. edzőváltás volt az NB II-ben.

Korábban a Nyíregyháza (kétszer), a Budafok, a DVTK, a Kozármisleny, a Mosonmagyaróvár, a Haladás, a Dorog, az MTK Budapest, az Ajka, a Tiszakécske, a Siófok és a Kazincbarcika. Vagyis a 20 csapatos bajnokság több mint fele lecserélte már azt a szakembert, akivel nekivágott a szezonnak.

Hasonló tendencia az NB I-ben is megfigyelhető, ott eddig hat csapat váltott a kispadon, vagyis a mezőny fele. A legutóbb a Paksnál történt váltás, Waltner Róbert helyére Bognár Györgyöt nevezték ki – aki a nyáron hagyta el a klubot és vette át az MTK irányítását, de onnan az ősszel menesztették.

Olvasói sztorik