Magyar foci

Megvárta a Vasas, amíg magyar állampolgár lett, csak utána szerződtette

A Vasasban folytatja pályafutását a 26 éves Urblík József, aki legutóbb a Puskás Akadémia futballistája volt, írta az angyalföldi klub hivatalos honlapja.

Urblík 2018-ban érkezett a Puskás Akadémiához, az idei volt az ötödik, Felcsúton megkezdett szezonja. Csapatával eddig egy bajnoki ezüstöt és két bronzot szerzett, 99 tétmeccsen 7 gól és 5 gólpassz volt a termése.

Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy kizárólag magyar játékosokban gondolkodunk, ezért a szerződtetésével meg kellett várnunk, amíg felvidéki születésű magyarként megkapta az állampolgárságot

– nyilatkozta Nagy Miklós sportigazgató.

„Nagyon örülök, hogy ez megtörtént és végül minket választott. Erősödhet vele a középpályánk, mivel egy párharcerős, nagy munkabírású, ugyanakkor kreatív, jó rúgótechnikával rendelkező futballistáról van szó, akitől többek között azt várjuk, hogy a középpályáról megfelelő támogatást nyújtson a támadójátékunkhoz is.”

„Nagyon izgatott vagyok, hiszen rendkívül sokáig tartott a magyar állampolgárság megszerzése, és már vártam, hogy csatlakozhassak a csapathoz. Örülök, hogy rendeződött a papírmunka és végre itt vagyok, most már csak a futballra koncentrálok” – mondta Urblík, aki két és fél évre írt alá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vasas FC Official (@vasasfc) által megosztott bejegyzés

Olvasói sztorik