Magyar foci

„Soha nem fogom elfelejteni az életemben” – a Törökországból hazatérő focista a földrengésről nyilatkozott

A Debreceni VSC nagy csatában 3-2-re verte a Budapest Honvéd csapatát vasárnap, az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Ezen a mérkőzésen tért vissza Varga Kevin, aki 2020-ban 850 ezer euróért szerződött a török Kasimpasába. Elmondása szerint meglepte, hogy már a félidőben lehetőséget kapott, de el is fáradt a végére.

„Hirtelen jött az egész, mert Erik (Kusnyír) megsérült, így váltani kellett. Nem gondoltam, hogy egyből 45 percet fogok kapni, mert elég régen játszottam mérkőzést, látszott is, hogy nagyon elfáradtam. 2-1-nél formációt váltottunk, Bazsi (Dzsudzsák) kiment jobboldalra, én átmentem baloldalra és két csatárral játszottunk, egyből megfordítottuk a mérkőzést”

emlékezett vissza a szélső támadó.

Egy rövid Young Boysnál töltött kölcsönt leszámítva az elmúlt két és fél évet Törökországban töltötte, legutóbb a Hatayspornál, amely viszont felbontotta a szerződését, így térhetett vissza Debrecenbe, a nevelőegyesületébe. A találkozó után üzent is a törököknek.

Ez lelki probléma, én ezt elraktároztam magamban egy olyan helyre, amit soha nem fogok elfelejteni az életemben. Közeli ismerőseim hunytak el ebben a tragédiában, ezt nem kívánom senkinek, hogy ezeket átélje. Innen üzenem a Törökországban és Szíriában károsult családoknak, hogy kitartást, és legyenek erősek.

Olvasói sztorik