Magyar foci

„Ha valaki beáll, megfelelően teljesítsen” – Csercseszov 16 perc után lecserélte cserejátékosát

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Gól nélküli döntetlenre végzett Kisvárdán a Ferencváros labdarúgócsapata, amely sérülés miatt elveszítette Muhamed Besicet, de az összecsapáson történt egy kisebb incidens is.

„Az első helyezett játszott a harmadikkal, ez egy hatpontos mérkőzés volt. Mindkét csapatnak megvolt az esélye a győzelemre, mindkét fél akarta is a sikert, de a Kisvárda nagyon jó játékot mutatott hazai pályán” – idézte Sztanyiszlav Csercseszov edzőt a Fradi.hu portál.

„A félidőben azt beszéltük a fiúkkal, hogy mindenképpen növelni szeretnénk a tempót. A Kisvárda az első félidőben jobban be volt tömörülve, ez is okozhatta a dinamikaváltást. Sigér Dávid és Henry Wingo is frissességet hozott a játékba” – tette hozzá.

Wingo említése azért érdekes, mert az amerikai játékos a 76. percben állt be az argentin Carlos Auzqui helyére, aki előtte ugyancsak csereként lépett pályára, de mindössze 16 percet kapott.

Amikor felmutatták a számát, nem is nagyon akarta elhinni, majd dühösen úgy távozott az öltözőbe, hogy se edzőjével nem fogott kezet, se a neki nyújtott kabátot nem fogadta el.

Nekem nem kézfogásra van szükségem a játékosoktól, hanem teljesítményre. Sajnos, ha becserélek valakit, nincs időm arra várni, hogy megjöjjön tőle előbb-utóbb a teljesítmény. Azt várom, ha valaki beáll, megfelelően teljesítsen, pluszfrissességet hozzon a játékba. Végül is ez a Ferencváros!

– reagált a Nemzeti Sportnak a történtekre Csercseszov.

Ami Besicet illeti, egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a bosnyák válogatott középpályás sérülése.

Kapcsolódó
Csak lesgólig jutott a Fradi ellen, de így is pontot szerzett a Kisvárda
Gól nélküli döntetlent hozott az NB I rangadója.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik