Magyar foci

A viharos szél győzött a Paks-Kecskemét meccsen

M4 Sport
M4 Sport

Az újoncként második helyen álló Kecskemét gól nélküli döntetlent játszott a Paks vendégeként a labdarúgó NB I 18. fordulójának első szombati mérkőzésén.

A viharos erejű szélben rendezett összecsapás elején egyértelműen a Paks irányított, de a fölénye meddőnek bizonyult, tíz perc után pedig kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Többnyire mezőnyjáték zajlott a pályán, a csapatok nem igazán tudtak alkalmazkodni a körülményekhez, annak ellenére többször kézből rúgták ki a labdát a kapusok, hogy azt rendre visszafújta a szél.

Az első félidő egyetlen izgalmas pillanatát Haraszti lövése jelentette, melyet a vendégkapus tolt kapufára.

A térfélcserét követően nőtt az iram, és -–elsősorban a hazaiaknak köszönhetően – valamivel több ígéretes akciót is láthatott a közönség, azonban komoly helyzetek ebben a periódusban sem voltak. Az újoncként második helyen álló Kecskemét támadásban semmit sem tudott kezdeni az ellenfelével, így jószerivel kizárólag Varga Bencének akadt dolga a kapuban. Mivel a lila-fehérek védekezésben viszont szervezetten futballoztak, így a gól nélküli döntetlent meg tudták őrizni a lefújásig, sőt, a hosszabbításban egy szögletet követően majdnem a győztes gólt is megszerezték, de Belényesi közeli próbálkozása a kapufán csattant.

A Kecskemét immár négy kör óta veretlen, a Paks pedig sorozatban harmadszor maradt nyeretlen.

NB I, 18. forduló:

Paksi FC – Kecskeméti TE 0-0
Paks, 1197 néző
v.: Farkas
Paks: Nagy G. – Papp, Kinyik, Kádár, Osváth – Bőle (Skribek, 72.), Windecker, Haraszti (Balogh B., 79.) – Sajbán, Varga Ba., Szabó B. (Hahn, 67.).
Kecskemét: Varga Be. – Szabó A., Rjasko, Belényesi – Nagy K. (Katona M., 94.), Vágó, Szuhodovszki (Polyák, 94.), Banó-Szabó (Meszhi, 87.), Hadaró (Zeke, 78.) – Katona B. (Horváth K., 46.), Tóth B.
sárga lap: Haraszti (77.), illetve Hadaró (47.), Tóth B. (65.), Vágó (84.), Zeke (96.)

 

vasárnap játsszák:
ZTE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
Ferencvárosi TC – Újpest FC 17.30

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 17 13 2 2 39-14 41 pont
2. Kecskeméti TE 18 7 9 2 25-17 30
3. Kisvárda Master Good 18 7 6 5 30-32 27
4. Puskás Akadémia FC 18 6 8 4 23-20 26
5. Debreceni VSC 18 6 6 6 31-28 24
6. Paksi FC 18 6 5 7 30-31 23
7. ZTE FC 17 6 4 7 25-22 22
8. MOL Fehérvár FC 18 5 5 8 22-26 20
9. Mezőkövesd Zsóry FC 17 5 4 8 19-26 19
10. Újpest FC 17 5 4 8 21-30 19
11. Budapest Honvéd 18 4 5 9 18-30 17
12. Vasas FC 18 3 8 7 14-21 17

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik