Magyar foci

22 évesen a civil pályát választotta a magyar focista, aki csapatkapitánya volt az utánpótlás-válogatottnak

Tve1887.hu
Tve1887.hu

22 évesen felhagy a profi futballal Opavszky Balázs, az NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE játékosa.

„Mióta elkezdtem focizni, a legjobb csapatokban játszottam utánpótláskoromban, aztán 17 évesen bemutatkoztam az NB II-ben, játszottam a Kerületben, feljutottunk, ezek alapján azt gondoltam, hogy ebből nagyon jó karrier is kerekedhet és nagyon magas szintekre is eljuthatok. Az utóbbi két évben elkezdtem az egyetemet, az IBS-re járok, az érdeklődésem kinyílt a nagyvilág felé. Ezzel párhuzamosan azt éreztem, akárhogy próbálok teljesíteni a pályán olyan szinten, amit magamtól elvárok, nem tudok. Sok mindent megpróbáltam, hogy sikerüljön, de eljutottam oda, hogy belássam: ebből nem lesz az a pályafutás, amit szerettem volna magamnak, és az NB I-be sem fogok eljutni.

Azt vallom, hogy az élsportot szenvedély nélkül nem érdemes csinálni és nekem az élsport iránti szenvedélyem eltűnt az utóbbi időszakban. Az álprofizmus pedig távol áll tőlem, ezért volt szükség arra, hogy most hozzam meg ezt a döntést

– nyilatkozta Opavszky a Kerület honlapján.

A focista Vácott kezdte pályafutását, majd szerepelt a Fradinál, a Vasasnál, az MTK-nál és Budafokon is, és csapatkapitánya volt annak az U17-es válogatottnak, amely kijutott a 2017-es Eb-re, és ott végül a hatodik helyen zárt.

„A válogatott időszakot nagyra tartom. Kint voltunk az U17-es Eb-n, csapatkapitány voltam, nagyon szerettem. A Budafokkal való feljutást is kiemelném, sajnálom, hogy nem tudtam az NB I-ben ragadni, és a Kerülettel szerzett NB III-as bajnoki címet is ide sorolnám, nagyon jó kis szezon volt” – elevenítette fel pályafutása legnagyobb sikereit Opavszky, aki úgy érezte, lehetne benne néhány jó NB II-es, NB III-as év, de ennél jobb opció, ha már most megpróbálja kialakítani azt az életutat, amit a jövőben folytatni szeretne.

Olvasói sztorik