Magyar foci

Meccset sem játszott Mezőkövesden, két hónap után távozott az egykori Fradi-védő

December 2-án örömmel jelentette be a Mezőkövesd labdarúgócsapata, hogy szerződtette a Ferencváros 20 éves, utánpótlás-válogatott védőjét, Csontos Dominikot, aki azonban szűk két hónap után, kedden továbbállt anélkül, hogy egy tétmeccset is játszott volna.

A mezőkövesdi pályafutásom nagyon rövidre sikeredett, mert jött egy olyan megkeresés az ETO-tól, ami egyértelműen érdekesnek tűnt a számomra.

Függetlenül attól, hogy az NB I helyett az NB II-ben kell bizonyítanom, fiatal játékosként az a legfontosabb, hogy hétről hétre pályán lehessek, amire jelenleg nagyobb az esélyem Győrben. Az ETO egy tradicionális klub komoly múlttal, és reményeim szerint komoly jövővel. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk együtt, mindent meg fogok tenni érte!” – nyilatkozta Csontos az ETO hivatalos honlapján.

A 20 éves játékos a Főnix Gold FC színeiben kezdett el futballozni, majd a Fehérvár érintésével a Ferencvárosba szerződött, ahol bemutatkozott, majd gólt is szerzett az NB I-ben. Az FTC után Soroksárra került, legutóbb pedig a szintén élvonalbeli Mezőkövesd keretéhez tartozott.

A bal oldali védő két és fél éves szerződést írt alá az ETO FC Győrrel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!