Magyar foci

Dániából igazolt szakmai igazgatót a Honvéd

Miután Budapest Honvéd FC elküldte a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatóját, Simon Miklóst, Dániából szerződtetett új szakembert. Mégpedig azt a Fehér Pétert, akivel a Ziccer tavaly szeptemberi podcastjában beszélgettünk egy jót, és akit úgy mutattunk be, hogy

a neve szinte teljesen ismeretlen a magyar futballban, holott éveken át együtt dolgozott a dán labdarúgó-válogatottat 2021-ben Eb-elődöntőbe, majd tükörsima vb-részvételhez segítő dán szövetségi kapitánnyal, Kasper Hjulmanddal.

A 48 éves, dán UEFA Pro Licences szakember a budapesti Testnevelési Főiskolán szerzett tanári, és futballszakedzői diplomát, miközben Dániában született, és élt 19 éves koráig. Érdekes módon ott komolyabb futballmúlt nélkül is kiköthetett a 2003-ban alapított FC Nordsjaelland 2006-ban induló akadémiáján, ahol többek közt Hjulmanddal közösen fektették le annak a klubnak a DNS-ét, amelyik 2012-ben, soraiban saját nevelésű labdarúgókkal története során először BL-csoportkörbe jutott, és azóta több mint 100 millió euró értékben értékesített saját nevelésű labdarúgókat.

„Az értékközpontúságban hiszek és a csapatmunkában, itt is ez lesz a legfontosabb a játékosok nevelésében.

Ha a csapat sikeres, a klub sikeres, akkor az egyén is sikeres. Fontos az egységes játékstílus, hogy amikor látnak minket, akkor tudják, hogy ez a Honvéd, hogy lássák, milyen produktumra vagyunk képesek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy eddig nem folyt volna jó munka a Honvédnál és majd én megmondom, hogy mit kell csinálni. Sokkal inkább arról van szó, hogy szeretném a meglátásaimmal segíteni a Magyar Futball Akadémiát, hogy még előbbre léphessünk a tehetségek kinevelésében“ – fogalmazott Fehér Péter bemutatkozásként.

Olvasói sztorik