Mit gondol, ha 2015 nyarán nincs az a szokatlan állapot, hogy Újpesten nagyjából csak tucatnyian jelennek meg a felnőttcsapat első edzésén, és még az első bajnoki találkozókon is juniorok ülnek a kispadon, köztük ön 19 évesen, cirka 69 kilósan, akkor is bedobja a mély vízbe Nebojsa Vignjevic, és ugyanott tart a karrierje, mint most?
Egészen biztosan nem. Azt vallom, és ebben semmi szégyen nincs, a labdarúgónak olykor szerencse kell a karrierjéhez. De nem csak Magyarországon, bárhol a világon. Nekem azon a nyáron hatalmas mázlim volt azzal, hogy a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet az átigazolási időszak végéig kivárt az új labdarúgók szerződtetésével, így, mivel kevesen voltunk, megadatott a lehetőség, hogy elutazzak a a felnőttcsapattal az edzőtáborba, edzőmeccseket, majd bajnokikat játsszak. De az, hogy ezzel élni tudtam, az már rajtam múlott.
2015. július 18-án, a Paks elleni 0-0-s bajnoki rajton debütált az NB I-ben. Emlékszik, mit érzett, amikor kifutott a Szusza Ferenc Stadion gyepére?
Megkönnyeztem. A játékoskijáróból kiléptem a pályára, és meghallottam az ultrák énekét. Az olyan élményt jelentett, amit csak ott tud átélni, megérezni az ember, ahol felnőtt, ahova úgy kötődik, ahogyan én az Újpesthez.
Az első hét forduló alapján úgy tűnt, minden rendben. Vékonyka srác létére hatszor is kezdőként, centerként lépett pályára, ráadásul mindjárt a második fordulóban gólt lőtt a Vasasnak. Hogyan érintette, amikor augusztus 30. és szeptember 1. között megjelent hat új igazolás az öltözőben, és bár ők nem dolgozták végig a nyarat a csapattal, Vignjevic őket favorizálta, az ifjú, 30-as mezében jó helyekre mozgó agilis srácot pedig egyik pillanatról a másikra kitette a kezdőből?
Nehéz helyzet volt. De a futball már csak olyan, hogy a keret mindig változik. Akkor jó játékosok érkeztek Újpestre, velük jól teljesített a csapat.
Kudarcként élte meg?
Inkább tanulságos időszakként. Újdonságot jelentett, hogy bekerültem a felnőttkeretbe, profi labdarúgókkal léptem pályára az NB I-ben, ahogy abból is okultam, amikor hirtelen nem játszottam, és visszaküldtek a második csapathoz. Valamennyi tapasztalás kellett ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.
Az Újpesttel kapcsolatban csak az az érzés maradt bennem, hogy ahol gyerekként felnőttem, ott tudtam először felnőttcsapatban játszani, és ez a létező legnagyobb megtiszteltetés.
E furcsa fél év ellenére 2016 januárjában mégsem az Újpest, hanem a Sporting Kansas City (SKC) profi szerződését írta alá. Ennek ellenére nem az MLS-ben, hanem az észak-amerikai másodosztályban, az USL-ben, a Swope Park Rangers játékosaként futballozott, majd nyártól újra Magyarországon, mert az SKC a Gyirmót FC-nek adta kölcsön. Ezt sem élte meg csalódásként?
Az volt számomra a legfontosabb, hogy beleszokjak a profi világba, első osztályú bajnokságban gyarapodjanak a játékperceim, hogy utána felkészültebben tudjak visszatérni a Kansas Cityez. Mindenképpen olyan helyre kellett igazolnom fél évre, ahol biztosan tudok játszani. Urbányi István akkor pont Gyirmóton volt edző, ezt garantálta. Viszont 2017 januárjában újra Kansasban kezdtem a felkészülést, áprilisban bemutatkoztam a felnőttcsapatban, és azóta is ott játszom.
Említette a szerencse szerepét a karrier alakulásában. Szerencse vagy futballkarrier-tudatos családi döntés, hogy szülei 2014 nyarán, gimnazista korában kiküldték Amerikába egy évre, ahol, miközben tanult, a Kansas City utánpótláscsapatában focizott? Hiszen így 2016 januárjában, amikor leigazolta az MLS 2013-as bajnokcsapata, könnyebben döntött a klubvezetés, mivel ennek az egy évnek köszönhetően saját nevelésű játékosuknak számított, azaz nem került bele a jövedelme a szigorú fizetési sapkába.
Is-is. Gimnáziumba azért mentem, mert apu korábbi játékostársa, Urbányi István volt akkor a Kansas City utánpótláscsapatának az edzője. Így felvetődött, hogy gimnáziumi cserediákprogram keretében egy évre kiutazzak annak érdekében, hogy később könnyebben menjen az egyetemi felvételi. Ehhez elengedhetetlen egy úgynevezett „host family”. Engem az akkori akadémia-igazgató családja fogadott be, a gyermekeivel együtt jártam suliba, tanultam a nyelvet. És fociztam az U18-as csapatban, ahol elég jól ment a játék. A szezon végén bejutottunk a rájátszásba, de az már belelógott a nyári szünetbe, nekem pedig az iskola végeztével lejárt a tanulói vízumom, ezért haza kellett repülnöm.
Időközben István utánanézett annak, hogy az MLS-szabály szerint hány hónapot kell eltöltsek és mennyi meccset kell játsszak a klub akadémiáján annak érdekében, hogy később, ha vissza szeretnék térni hozzájuk profiként, saját nevelésű játékosnak számítsak az első csapatnál. Mivel hiányzott még egy kis idő és pár meccs, ezért sima vízummal azonnal visszautaztam, és a rájátszásban még segítettem a Kansas City U18-as csapatát.
Közben hívott az Újpest is, hogy kivinnének az NB III-as keretből is pár játékost a belga edzőtáborba, mert nincs elég labdarúgó az első csapatban. Ezért Amerikából egyből odarepültem. Azon a már említett 2015-ös őszön, amikor úgy láttuk, mégsem tudok megragadni az Újpest kezdőjében, Urbányi felhívta az SKC-klubvezetés figyelmét, hogy a 2016-os keret kialakításánál ne feledkezzenek meg arról a 19 éves magyar srácról, akit nyáron a Kansas Akadémián 28 bajnokin 21 gólt rúgott, és azóta van már pár felnőtt magyar bajnokija is, mert ingyen leigazolható.
NB I-es játékosként, szerződtetett profiként hogyan lehetett ingyen igazolható?
Az Újpest FC-vel csak amatőr szerződést írtam alá, és milyen szerencse, az akkori MLSZ-szabályok szerint még lehetett amatőr szerződéssel játszani az NB I-ben (ma már nem – a szerk.). Az ősszel apu azt is letárgyalta, hogy az UTE ne kérjen értem nevelési költségtérítést. A nevelőklubom példásan állt hozzám, ingyen elengedtek, megjegyzem, azóta az MLSZ Produktivitási Rendszerének hála évről évre kapják az amerikai játékperceim után járó forintokat. Így év végén minden további nélkül távozhattam, és megköthettem az első, minimálbéres szerződésemet Kansasban. Úgyhogy sok múlt a szerencsén, de a tudatosságon is. Összességében ez a kissé zavaros, kaotikus másfél év adta meg a lehetőséget, hogy később ingyen a Kansas Cityhez tudjak igazolni, ne tartozzak a fizetési sapka alá, és hogy azóta, öt éve az MLS-ben futballozhassak profiként.
Hihetetlen mennyi apró mozaiknak kell a helyére illeszkedni a profi karrierkezdethez, ami persze mit sem ér, ha a labdarúgó utána nem úgy teljesít, ahogy elvárják.
Nekem szerencsém volt azzal is, 2017-ben rúgtam pár fontos gólt és kupát nyertünk, míg a 2018-as évem extrán sikerült, hiszen egy meccsem múlt, hogy a nagydöntőbe jussunk.
Itthon sokan csak legyintenek az MLS-re, mondván, az valami teljesen más, mint az európai futball. Még olyan állítást is hallani, hogy az NB I is erősebb bajnokság. Mennyi az igazság ezekben a kritikákban?
Néha úgy érzem, ez olyan sztereotípia, ami soha nem fog megváltozni.
Van alapja?
Ma már szinte minden futballkedvelő az európai klubfocin, főképp az öt topligán szocializálódik, amelyek tényleg a legjobbak a világon. Ebből kiindulva közülük sokan simán rávágják, hogy a lengyel bajnokság is jobb, mint az MLS. Közben ez már egyáltalán nem biztos. Sőt. Aki ezt állítja, annak, tényleg javaslom, hogy üljön le a televízió elé, és nézzen meg pár MLS-bajnokit, de még jobb, ha olyan szerencsés, hogy egyszer felülhet valamelyik amerikai stadion lelátójára, és ott szerez tapasztalatot a játékról, és az azt körülvevő kiszolgálásról, hangulatról. Gazdag Dániellel szoktam beszélgetni erről a viszonyításról, aki szintén nagyon megszerette a bajnokságot. Az otthon hallottak alapján benne is volt fenntartás, hogy az MLS más, mint az európai foci, de hamar eloszlott benne a kétely. Öt éve vagyok részese az MLS körforgásának. Pontosan tudom, hogy milyen szinten van a liga. A top5 európai bajnokság után ma már a 6-10. legerősebb bajnokság közé lehet sorolni az MLS-t.
Pénzügyi forgalmát, helyszíni és televíziós nézőszámát tekintve már most inkább a 6., mint a 10.. Ráadásul eléggé dinamikusan emelkedik a népszerűsége az egész amerikai kontinensen, ezért azt jósolják, rövid időn belül stabilizálni fogja a helyét a legnagyobbak európai bajnokságok mögött, a 2026-os vb után szinte biztosan utoléri, le is hagyja az ötödikként nyilvántartott francia bajnokságot. Mi az, ami szerethető az MLS-ben, és mitől másabb, mint az európai bajnokságok?
Az európaihoz képest más ez a rájátszásos lebonyolítási rendszer, ez tény. Ezért még Zlatan Ibrahimovic is kritizálta a ligát, mondván, az alapszakasz lényegtelen, mert kis túlzással bármilyen eredményt elérhetsz. Elronthatod, vagy éppen megnyerheted az összes meccset, egy a lényeg, ha utolsó helyen is, de legyél ott a rájátszásban, mert, ha utána a rájátszásban végigversz mindenkit, bajnoki címet nyersz a végén. Szerintem meg pont ettől izgalmas a játékosok és a szurkolók számára is. Mint a vb vagy az Eb. Mert, amikor továbbjutsz a csoportból, utána már kisebb a jelentősége a papírformának, bármi megtörténhet, lásd Marokkó idei vb-, vagy Wales 2021-es Eb-szereplését. A szurkolók végig kitartanak melletted, hisznek a csapatodban, mert ha bejutsz a rájátszásba, onnan tényleg bármi lehet.
Azt is kritikaként említik, hogy az MLS-csapatok nem védekeznek, csak támadnak, és valljuk be, Kanada és a TEAM USA vb-szereplését látva van ebben némi igazság.
Nem vitás, támadófoci van, erre épül az egész liga. Ez nekem fekszik, ezért szeretem. Kifejezetten örülök, hogy nincsenek túltaktikázva a meccsek. Utóbbiak ugyanis nem nyújtanak akkora szurkolói, nézői élményt. A vb-döntő is a 80. perctől vált izgalmassá. Az tette igazán élvezetessé, amikor úgy igazán elkezdtek támadni a csapatok, hol a francia, hogy az argentin kapu előtt alakult ki helyzet. Az MLS ezt a felfogást képviseli. Nem baj, hogy nincsenek 0-0-k, mert a 3-3 az sokkal jobb dolog.
Miközben az NBA-ben például évtizedeken át tiltották a zónavédekezést, mert az ölte a látványt, a hárompontos vonal jelenleg is 7,24 méterre van a kosártól, Európában pedig 6,75 méterre, az MLS kezdetektől és teljes egészében követi a FIFA-szabálykönyvet. Mégis hogyan akadályozzák meg akkor, hogy ne legyen olyan edző és csapat, amelyik minden meccsen betolja a buszt, és csak tördeli a játékot, védekezik, kontrázik?
Előfordulnak ilyen meccsek is, de mivel ligaszabály szerint a franchise-oknak, azaz a csapatoknak ugyanolyan költségvetése van, ezért mindenki abból indul ki, és hisz is abban, hogy játékban is bárkivel egyenlő tud lenni. Minden tulajdonos, edző a saját munkáját próbálja felértékelni azzal, hogy ugyanabból a forrásból eredményesebben gazdálkodik, avagy jobb játékosokat szerződtet, és szakmai téren jobban dolgozik, mint az ellenfelei. Emiatt nem úgy vágnak neki csapatok a bajnokságnak, hogy valahogy bent kell maradni, vagy éppen, mint egy átlagos európai középcsapat, amelyik örül a stabil tizedik helynek, hanem mindenki úgy van vele, próbáljuk meg. Itt tényleg az jellemző az edzőkre, hogy felvállalják a támadófocit, nyerni akarnak és mennek az eredményért, mert akár sikerülhet is.
Amiben az MLS egyértelműen különbözik az európai bajnokságoktól, az az utazás mennyisége, hossza.
Ez eszméletlen fárasztó. Néztem statisztikákat, 8-9-szer annyit utazunk, mint mondjuk a Premier League-csapatok. Ez valóban gyakran negatívan hat az Európából érkező új labdarúgókra. Aki a nyáron igazol át, miközben nálunk javában megy a bajnokság, sokszor azt se tudja, éppen melyik nap, melyik város, melyik szállodájában van. Viszont minden rosszban van valami jó, hamar gyűlik az utaskilométer, télen már ingyen repülhet haza.
Az elmúlt két bajnoki évben imponáló statisztikával zárt; 66 mérkőzésen lépett pályára, 25 gólt lőtt és kiosztott 14 gólpasszt is. Mit vár magától a jövő évben?
Nemrég újabb négyéves szerződést írtam alá a Sportinggal. A Kansas akadémiától odáig jutottam, hogy most már kiemelt jövedelmű játékosnak számítok. Számomra ez óriási dolog. Míg Újpesten még amatőr szerződéssel fociztam, nem kerestem pénzt, el tudtam jutni arra a szintre, hogy egyrészt meghatározó játékosként tekintenek rám a csapatban, másrészt nagyon komoly szerződéssel ismerték ezt el. A klub bízik bennem, és ezt azzal szeretném viszonozni, hogy a jövőben ezt a meghatározó szerepet fel akarom vállalni. Hiszen én vagyok az, akire számít az edző, számítanak a csapattársak, és számítanak a nézők is. Ez egy olyan szerep, aminek nem szabad hátat fordítani.
