Ha egyetlen szóval kéne jellemezni a magyar válogatottat 2022-ben, akkor mit mondana?
Stabil. Bár 1-0-ra kikaptunk, de stabilak voltunk az év első meccsén, a Szerbia elleni barátságos találkozón, és ugyanez igaz volt ránk a görögök elleni zárás alkalmával is. Voltak kiemelkedő meccsei is a csapatnak, főleg júniusban. Azt hiszem, ez nagyon pozitív év volt, amely önbizalmat adhat nekünk a jövőre nézve.
A Nemzetek Ligája-sorsolás után a Facebook-oldalán csak annyit írt az ellenfelek ismeretében: könnyű. Ez azóta szállóigévé vált a szurkoló körében, és ha könnyű nem is volt, de a csapat kétszer legyőzte Angliát, valamint négy pontot hozott össze Németország ellen. Azt már a 2021-es Eb-n is megmutatta a válogatott, hogy szervezett játékkal képes bravúrokra a nagycsapatok ellen. Miben sikerült leginkább úgy előrelépni, hogy ezúttal emlékezetes győzelmet is szállított?
Némileg változtattunk a játékrendszeren, az Eb-n a 3-5-2-es felállást alkalmaztuk, az idén pedig átálltunk a 3-4-2-1-re. Ezzel a változtatással kicsit agresszívabbak lettünk, és feljebb tolhattuk a védelmi vonalunkat, valamint magasabban tudtuk elkezdeni a letámadást.
Az Eb-hez képest a Nemzetek Ligájában sokat javultunk a labdabirtoklás terén, és nemcsak azért, mert többet volt nálunk a labda, hanem minőségben is előreléptünk.
Taktikailag fejlődött a válogatott, és jó úton jár, persze jövőre más ellenfelekkel szemben egy újfajta feladatot kell majd megoldani, és újabb lépést kell tennünk előrefelé, hogy az eddigiektől eltérő nyomással is megbirkózzunk.
Említette, hogy a csapat fejlődött a labdabirtoklásban, és ez jól jöhet az Eb-selejtezőkön, ahol könnyen lehet, hogy Montenegró, Bulgária és Litvánia is azt a forgatókönyvet választja majd, hogy odaadja nekünk a labdát, és megpróbál majd a kontrákra apellálni. A nagycsapatok elleni bravúrok ellenpontjaként sokszor felmerül, hogy Albánia a vb-selejtezőkön kétszer is megvert minket. Hogyan lehet elkerülni, hogy ez megismétlődjön?
Az a világbajnokságon is látszik, hogy még a legerősebb csapatok is szenvednek, ha szervezett ellenfelekkel találkoznak. 2018 óta hol jobb, hol kevésbé jó teljesítménnyel, de elértük, hogy a hátrébb rangsorolt csapatok ellen nem kaptunk ki – kivétel az Albánia elleni két meccs. Tegyük hozzá, bár az albánok valóban mögöttünk voltak a világranglistán…
Tele volt a keretük topligás játékosokkal.
Pontosan. Van tizennégy olyan játékosuk, akik a legerősebb bajnokságokban játszanak, nálunk ez a szám öt, ha az angol másodosztályt is beleszámolom. Montenegró, Bulgária és Litvánia papíron gyengébbek nálunk, de ehhez a sorsoláshoz kellett, hogy az első kalapból húzzanak minket, azt pedig a Nemzetek Ligája-szereplésnek köszönhettük. Abban egyébként nem vagyok biztos, hogy ezek a csapatok mélyen fognak védekezni ellenünk, a montenegróiak 2020-ban, a bolgárok az idén váltottak kapitányt, és azóta agresszívabb focit játszanak, így szerintem nyílt meccsekre lehet számítani ellenük. Ők is próbálnak majd labdát birtokolni, mint mi, agresszívak lenni, mint mi, és ha nem védekeznek olyan mélyen, akkor ez segíthet nekünk, hogy megtaláljuk a játékuk ellenszerét.
A Nemzetek Ligája-szereplés bőven felülmúlta a várakozásokat, de tudni lehet önről, hogy maximalista, és az olaszok ellen mindkétszer kikaptunk, kint 2-1-re, itthon 2-0-ra. Jobban fájt ez a két vereség amiatt, hogy a szülőhazája csapata mérte a magyar válogatottra?
Ez az egyetlen dolog, amit bánok az idén. Csak hálás lehetek a srácoknak, akik többször is hihetetlen teljesítményt nyújtottak, de ezt nem tudtuk átmenteni az olaszok elleni meccsekre. Főleg a cesenai találkozón, annak is az első félidejében játszottunk gyengén. Az itthoni meccsen az első fél órában gólt kaptunk, utána viszont sokkal jobban játszottunk, mint az olaszok, nagyon sok gólszerzési lehetőségünk volt, de Gianluigi Donnarummán azon az estén nem lehetett kifogni. És szerintem a második félidőben elmaradt egy tizenegyes, valamint egy kiállítás, amikor Alessandro Bastoni a 16-oson belül fellökte Ádám Martint. Ám tisztában vagyok vele, hogy a „de”, valamint a „ha” nem játszik a futballban. A 2-0-s vereséggel elbuktuk a lehetőséget, hogy a Nemzetek Ligája elődöntőjében játszhassunk, de nagyon erős ellenfél gyűrt le minket.
Ha választhattam volna, biztos úgy intéztem volna, hogy nyerjünk vagy akár csak egy pontot szerezzünk az olaszok ellen, hiszen egy négyszeres világbajnokról van szó. És szerettem volna megmutatni, hogy bár a magyar válogatott még nincs azon a szinten, egy meccsen bármikor versenyképes tud lenni az Eb-győztes olaszokkal.
Évek óta nálunk dolgozik, még mindig sokat keresik Olaszországból, vagy már nincs akkora hírértéke, hogy egy olasz edző vezeti a magyar válogatottat?
Továbbra is vannak megkeresések, interjúk a magyarországi munkámmal kapcsolatban. Szoktak kérdezni a magyar csapatokról is, vagy arról, hogy mi a véleményem a magyar labdarúgásról.
A Nemzetek Ligája-ellenfelekről azt mondta, szinte lehetetlen feladat előtt áll a magyar csapat, amely végül simán benn maradt a világbajnokokkal teletűzdelt csoportban. A nagy skalpok után mindig hozzátette, nincsen Rossi-mágia, de azért árulja el: mit sikerült ennyire eltalálni a mentális felkészítés során? Mert a magyar játékosokra korábban nem feltétlenül az volt jellemző, hogy kimentek a pályára és elhitték, hogy képesek lesznek elkapni egy jóval erősebb ellenfelet.
Azt hiszem az első és legfontosabb dolog, hogy a srácok igazán élvezik az együtt töltött időt, amikor megérkeznek a válogatotthoz. Élvezik, hogy a közösség tagjai lehetnek, hogy a válogatott mezt magukra húzhatják, és ezt a hozzáállást a pályára is magukkal viszik. Ez nagyon egységes társaság, és ha nem is mindig játszunk jól, a végén az ellenfelek is belátják, hogy a magyar válogatott kemény ellenfél, mert közösen dolgozunk és harcolunk. Enélkül nem lehetnénk sikeresek. Ehhez jön még, hogy minden meccsre igyekszünk taktikailag a lehető legjobban felkészíteni a játékosokat, és ösztönözzük őket, hogy a klubjukban is tegyenek meg mindent azért, hogy fejlődhessenek, és dolgozzanak a gyengeségeiken, akár az edzésen kívül is, egyénileg. Persze a taktikai és a fizikai szempontok mellett a pszichológiai tényező is kiemelt szerepet kap, és ezen a mentális trénerrel közösen dolgozunk.
„Szeretek klasszikus centerrel játszani, de nézzük meg a középcsatár pozícióját, Szalai Ádámon kívül tud bárki mondani egy támadót, akit bevethetek ebben a szerepkörben?” – ezt két évvel ezelőtt nyilatkozta nekünk. Szalai elköszönt a válogatottól, és az utódjaként Ádám Martin, valamint Németh András jött eddig szóba. Ádámról többször is elmondta, hogy a nemzetközi mezőnyhöz még fejlődnie kell, Németh pedig évek óta Belgiumban légióskodik, első válogatott meccsén, Luxemburg ellen egyből betalált, de a klubja, a Genk kitette a keretből, és csak az U23-asokkal készül. Sok idő nincs a kísérletezésre, hiszen márciusban már Eb-selejtezőt kell játszani a bolgárokkal, kettőjük közül ki lehet a befutó?
Onnan kezdeném, hogy 2018 szeptembere óta a válogatott 80-85 százalékát lecseréltük, és fiatalokkal újítottuk meg a keretet. A négy év alatt 63 játékos kapott szerepet, közülük többen olyanok, akik nálam debütáltak a válogatottban. A srácok, a szakmai stáb és én is nagyon sajnáltam, hogy Ádi úgy döntött, hogy nem játszik többet a válogatottban, de mindenki tiszteletben tartotta, hogy így határozott. Intelligens ember, és úgy érzem, jó időben hozta meg ezt a döntést, mivel klubjában, a svájci Baselben szeptember óta nem játszott. Amióta elköszönt, azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a pótlására. Ádám Martint kedvelem, technikailag képzettnek tartom, kiváló a bal lába és veszélyes a 16-oson belül, de a fizikai állapotán javítania kell, ezt már sokszor elmondtam, ő is tudja. A 20 éves Németh András tehetséges játékos, akinek jók a képességei, ezt Luxemburg ellen is felvillantotta. Számára most a folyamatos játéklehetőség a legfontosabb, ezt jeleztem is neki. Abból is tanul, ha nézi a meccseket, de az igazán hasznos az, ha a pályán van. És ha a Genk nem tudja biztosítani számára ezt a lehetőséget, akkor keresnie kell egy csapatot, ahol játszhat. Ellenkező esetben folyamatosan távolodni fog attól a pillanattól, amikor megteheti a következő lépést. Nincs miért várnia. Bizonyítania kell, hogy képes arra, hogy folyamatosan kezdő legyen, és akkor meghívót kap a válogatottba is.
Szalai Ádám személyében a csapatkapitány búcsúzott el, a karszalag pedig a mindössze 22 éves Szoboszlai Dominiké lett. Szalai a pályán és az öltözőben is vezér volt, Szoboszlai a képességei alapján átveheti tőle ezt a szerepet, de mi a helyzet az öltözőben? Odafigyelnek rá a többiek?
Olyan karaktert, amilyen Szalai volt, nehezen lehetett volna találni, de nem is ez volt a célunk, hanem az, hogy kijelöljük az utódját a pályán. Ez közös döntés volt, amelyben az utolsó szó az enyém volt. Több szempont alapján esett a választás Dominikra: egyrészt a személyisége alapján képes arra, hogy vezér legyen, másfelől abban szerintem nincs vita, hogy jelenleg ő az a magyar futballista, akiben a legtöbb a potenciál. Remélhetőleg személyében megtaláltuk a következő tíz év csapatkapitányát. Tudom, mennyire motivált, hogy a magyar válogatottban szerepelhessen, és milyen büszke arra, hogy 22 évesen ő vezetheti ki a csapatot a pályára. Ez a szerepkör pedig felgyorsíthatja azt a folyamatot, hogy topjátékos váljon belőle.
Callum Styles az idén mutatkozott be a válogatottban, avasson be minket, hogy néz ki egy honosítási procedúra? Ön jelezte a szövetségnek, hogy van egy játékos, akinek Angliában született, de a nagymamája magyar, vagy az MLSZ szúrta ki őt, és ajánlotta be önnek, hátha hasznára lehet a csapatnak?
Van egy részleg a szövetségen belül, amely azokkal a játékosokkal foglalkozik, akik a családi gyökereik révén alkalmasak arra, hogy a magyar válogatottban szerepeljenek. Ők szolgáltatják az információt számunkra, mi pedig a profil alapján eldöntjük, érdekes lehet-e az illető. Emlékszem olyanra, hogy egy játékossal kapcsolatba léptünk, mire az ügynöke nyomban kiszivárogtatta a sajtónak, hogy bekerülhet a válogatottba, hírverést csapva ezzel magának és a focistának. Emiatt igyekszünk körültekintőek lenni, és olyan embereket keresünk, akik számára valódi motivációt jelent, hogy a magyar válogatott tagjai lehetnek. Callum esetében minden tiszta és világos volt az első pillanattól, határozottan jelezte, hogy csatlakozni akar hozzánk, és jó döntésnek érzem, hogy honosítottuk. 2000-es születésű, akárcsak Szoboszlai, és az angol másodosztályban megvan a lehetősége a fejlődésre, bár úgy érzem, számára nem ez a megfelelő stílusú bajnokság. Csapatában, a Millwallnál gyakran szélsőként vetik be, pedig sokkal komfortosabban érzi magát a középpálya tengelyében, hatosként, mi is ezen a poszton számítunk rá. Ha váltana, érdemes lenne olyan klubot keresnie, ahol belül játszatják, és nem a szélen.
Az utolsó 2022-es találkozó volt Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse, a korábbi csapatkapitány 109. alkalommal szerepelt a válogatottban, amelynek ezzel immár egyedüli csústartója. A búcsúmeccs eléggé megosztotta a szurkolókat, szerintem az nem lehet kérdés, hogy Dzsudzsák megérdemelte, hogy kapjon egy ilyen lehetőséget, nekem inkább az időzítés volt fura: három év kihagyás után került be ismét a keretbe. Árulja el, az ön ötlete volt a búcsúmeccs, vagy a szövetség dobta be, hogy mi lenne, ha Dzsudzsák még egyszer utoljára pályára lépne?
Szeretném aláhúzni, ez az én döntésem volt, mert sok mindent hallottam a témával kapcsolatban. Kisebb megszakításokkal 2012 óta dolgozom Magyarországon, és akiket érdekel a futball, azok tudják, hogy mindig egyenes vagyok és az igazat mondom, nincs ez másként ebben az ügyben sem. Semmilyen nyomás nem volt rajtam, hogy Balázst meghívjam, sem a szövetség, sem a politika részéről nem kényszerítettek erre, egyszerűen én döntöttem így, ugyanakkor az MLSZ-szel teljes egyetértésben, hiszen Balázst a szövetség búcsúztatta. Az időponttal kapcsolatos döntést egyébként már a júniusi meccsek előtt meghoztam, mert akkor már tudtam, hogy novemberben lesz lehetőségünk barátságos mérkőzéseket játszani, mivel sajnos nem leszünk ott a világbajnokságon. Korábban is elmondtam, hogy előbb vagy utóbb, de kap Balázs egy búcsúmeccset, mert amellett, hogy az MLSZ vezetői is így gondolták, én magam is tisztelem a pályafutását, és megérdemli amiatt, amit a válogatottért tett. Lehet, hogy olyan döntéseket hozott, amivel egyesek nem értettek egyet, de egy valami biztos: mindig a válogatott szerepelt nála a fontossági sorrend legelején. Az is a történethez tartozik, hogy volt egy olyan időszak, amikor Balázs még nem állt készen a búcsúmeccsre, mivel úgy érezte, még mindig beférhetne a keretbe. Aztán lépésről lépésre belátta, hogy ez a megfelelő idő az utolsó fellépésre, és elfogadta a meghívásom. Júniusban, a németek elleni NL-meccs után beszéltünk erről először, amikor bejött az öltözőbe gratulálni a csapatnak, és hálás volt, hogy játszhat még a válogatottban. Nem tettünk mást, mint elismertük a válogatottbeli pályafutását. Itt, Magyarországon a szurkolók tisztelik a múlt nagyjait, az Aranycsapat az 1950-es években élte a fénykorát, mégis mindenki emlékszik rájuk hetven évvel később is. Úgyhogy a görögök elleni meccs nem egy ajándék volt Balázsnak, hanem a tisztelet jele részemről.
A vb-meccseket nézve átfutott az agyán, milyen lenne egy világbajnokságon irányítani a magyar csapatot?
Nem tagadom, így volt, és különösen a csoportkör elején volt fájdalmas érzés, hogy mi nem vagyunk ott. De nem panaszkodhatunk, nem keresünk kifogásokat, tudjuk, ez a mi hibánk, hogy nem jutottunk ki Katarba. A fontos, hogy elraktározzuk magunkban ezt az érzést, hogy mennyire rossz volt kívülállóként követni a tornát, és ugyanakkor motivációt is merítsünk ebből, amikor pályára lépünk majd az Eb- és vb-selejtezőkön.
