Illyés Tibor / MTI
Magyar foci sport

Tényleg szikla volt, aki hetente meghalt a győzelemért – Mészöly Kálmánra emlékezünk

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Mészöly Kálmán, a magyar futball legendás egyénisége. Hegyi Iván írásával emlékezünk a Vasas négyszeres bajnok, a címeres mezben 61-szer szereplő, világ- és Európa-válogatott labdarúgójára, aki ugyancsak 61 mérkőzésen irányította szövetségi kapitányként a nemzeti együttest.

Játékosként a hazai labdarúgó-történet legnagyobb alakjai közé tartozott, minden idők legjobb magyar középhátvédjének tartják. Külföldön ugyancsak messzemenően elismerték. Az 1962-es világbajnokságon kapta a Szőke Szikla becenevet. Két évvel később már az Európa-válogatottban játszott Sándor „Csikarral”, Josef Masopusttal, Eusebióval, Uwe Seelerrel együtt.

És még mindig csak huszonhárom éves volt.

Szintén 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert, 1966-ban veretlen bajnok lett a Vasassal, amellyel már 1961-ben, 1962-ben és 1965-ben is NB I-es aranyérmet ünnepelt. Mi sem természetesebb, hogy az Illovszky Rudolf stadion szektorainak egyikét róla nevezték el.

Pedig nehezen került be a csapatba. Már jó néhány hónapja átigazolták a III. Kerülettől, de csak a tartalékoknál futballozott, az „egyben” a sokoldalú jobbfedezet, Bundzsák Dezső játszott középhátvédet. Megkérdezte Bundzsáktól, szerinte miért van ez így.

A válasz kiábrándító  volt:

Mert ballal csak tolod.

Aztán 1960. április 9-én, a Salgótarján 2-0-s legyőzése alkalmával bemutatkozott az első osztályban. A Vasas klasszisoktól hemzsegő összeállítása ez volt: KovalikIhász, Mészöly, Berendy, Sárosi – Bundzsák, MatheszCsordás, Kékesi, Szilágyi I, Farkas.

Két héttel később Mészöly, Ihász, Kékesi és Farkas az ifjúsági Európa-bajnokság elődje, az UEFA-torna megnyerését ünnepelte Bécsben a ferencvárosi Száger Györggyel, az újpesti Káposzta Benővel, a kispesti Galambos Antallal, az MTK-s Faliszek Sándorral, a szegedi Kürtösi Lászlóval, az egyaránt salgótarjáni Menczel Ivánnal és Krajcsi Józseffel együtt.

A Vasas 1961-es bajnoki diadala során 24, az 1962-es alkalmával már mind a 26 mérkőzésen szerepelt. A piros-kék együttes 1961 és 1969 között lejátszott 272 NB I-es meccse közül csak 37-ről hiányzott.

Tényleg szikla volt, nagyszerű helyezkedési érzékkel, finom technikával, ragyogó fejjátékkal.

Kvalitásaira jellemző, hogy válogatottbeli premierje után a centerhalf posztjáról kiszorította az extraklasszis Sipos Ferencet, aki megszakítás nélkül 57 – összesen 77 – mérkőzést játszott a címeres mezes együttesben. (Sipos bennmaradt a csapatban, de úgynevezett beállósként Mészöly oldalán.) Az A válogatott meggypiros dresszét 1961 decemberében, a Chile csapatával Santiagóban vívott találkozón vehette fel először. Előzőleg honfitársaink meghökkentő, 5-1-es vereséget szenvedtek a chileiektől, és Baróti Lajos úgy határozott: a visszavágóra beveti az ifjú Mészölyt. Jól tette, a revánsmeccs 0-0-val zárult.

A hatvankettes vébén már a földkerekség legjobb védői között emlegették, befutott, akár az Orient Expressz. A hatvannégyes Eb magyar–francia negyeddöntőjéről fennmaradt egy fotó: Pierre Bernard kapus lehúzza a labdát, de feje fölé nyújtott két keze magasságában ott van Mészöly feje.

Azért volt ott, mert gyerekkorában Kálmánka műugró volt, ettől olyan ruganyos lett, akár egy artista. Így aztán nem csupán a felhőfejeseit imádták az első bajnoki aranyérme idején még 22 308-as átlag nézőszámot produkáló Vasas szurkolói,

hanem az ollózásait is, amelyekkel rendre eksztázisba kergette a hálás publikumot, ha csapata már két-három góllal vezetett.

A nagy szívét is imádták. Hetente kellett volna elköszönni tőle, mert minden meccsen meghalt a győzelemért, még akkor is, ha előtte kilengett. A legnagyobb hónapja alighanem 1966 nyarán volt. Második világbajnokságán – július 15-én, egy nappal azelőtt, hogy betöltötte a huszonötödik életévét – ő lőtte tizenegyesből a harmadik magyar gólt a braziloknak (3-1), akik 1954, a szintén hazánk fiaitól elszenvedett 4-2-es vereség óta először kaptak ki vb-meccsen.

Harminc nappal később, az első és a második helyezett teltházas rangadóján, a Vasas–FTC derbin (3-0) a mezőny legjobbjaként brillírozott, jóllehet abban az évadban verhetetlen angyalföldi társai – főként a duplázó Puskás Lajos – ugyancsak tündököltek.

Addigra már nyert két Közép-európai Kupát is, a másodikat a tizenegyese döntötte el 1965-ben a Fiorentina ellen (1-0). Arra a bécsi döntőre a Vasas kikérte válogatott játékosait az MLSZ-től, a nemzeti együttes pedig a bajnokcsapat labdarúgói nélkül is 2-1-re győzött Olaszország Giacinto Facchettit, Sandro Mazzolát, Gianni Riverát, Luigi Rivát felvonultató együttese ellen.

A harmadik KK-diadal 1970-ben következett, ám a Vasas–Inter Bratislava 4-1 napján rendezték a bronzmérkőzést az első olyan világbajnokságon, amelyre a magyar válogatott benevezett, de nem jutott el. Hatvannyolcig minden rendben volt, akkor azonban feltűnt a színen a megfejthetetlen okból fúrni kezdett Illovszky szövetségi kapitány helyett az NDK-ból hazarendelt Sós Károly. Ez előbb az Eb-negyeddöntős kieséshez vezetett (2-0 és 0-3 a Szovjetunió válogatottjával szemben), majd Marseille-be torkollt. A vb-pótselejtezőt természetesen megelőzte a hagyományos kvalifikációs szakasz, amelynek prágai meccsén Mészölyt a szünetben lecserélte Sós.

Az emblematikus védőt Göröcs János sírta vissza a csapatba, de a kapitány negyedóra múltán mégis csak lehívta a védelem oszlopát a pályáról, és a csehszlovák válogatott 1-3-ról 3-3-ra egyenlített. Majd Marseille-ben 4-1-gyel intézte el honfitársainkat.

Itt megtört Mészöly pályája – mondanám, ha nem tudnám, hogy 1970 őszén 7,21-es átlag osztályzatot produkált a bajnokságban, és hogy 1971-ben Lev Jasin, 1972-ben Uwe Seeler búcsúmeccsén játszott a Világ-, majd az Európa-válogatottban. Moszkvában Jean Djorkaeff-fel (Youri Djorkaeff édesapjával), Facchettivel, Bobby Charltonnal, Gerd Müllerrel, Hamburgban Bene Ferenccel, Franz Beckenbauerrel, George Besttel, Geoff Hursttel volt egy csapatban. Aztán 1972. június 9-én ismét a Világválogatottban villogott Albert Flórián, Günter Netzer, Johan Cruyff, Josip Skoblar társaságában.

Tíz nappal korábban játszotta utolsó, 279. NB I-es mérkőzését (mindet a Vasasban vívta). A piros-kékek szégyenletes, 3-1-es vereséget szenvedtek a kieső Egertől, de akkor már valóságos háború folyt a Fáy utcában Mészöly és Farkas ellen. Szűk egy évvel korábban, az MTK-tól Angyalföldön elszenvedett 0-3 után kiderült, hogy a két extraklasszis – sokadszor már – kimaradt, és a vezetőségnél, valamint néhány játékosnál betelt a pohár.

A labdarúgók egy része fellázadt az ellen, hogy a páratlan páros mindent megtehet, s a Sós-kinevezéshez hasonlóan szerencsétlen hadjárat eredménye az lett:

a különleges kettős harmincéves kora körül visszavonult, mert másutt, mint a Vasasban, nem akartak játszani.

Voltak később is tévelygései, de ezek felemlegetésére nem ez a megfelelő alkalom, másrészt a legendák sajátja, hogy úgy is csak nagyságuk részletei maradnak fenn róluk.

Az isteni Szikláról az is, hogy 1974 februárjában zsúfolásig telt lelátók előtt búcsúzott a Fáy utcában Farkassal és Ihásszal együtt. A triótól a magyar futball összes élő legendája tisztelgő búcsút vett a tizenharmadik kerületi pályán. De Mészölynek volt még néhány dobása. Hatvanegyszer szerepelt a válogatottban, és éppen hatvanegy találkozón irányította szövetségi kapitányként a csapatot. Elsőre mindjárt zajos sikert aratott, mert sikerült megszerezni a vb-selejtezőcsoport első helyét Anglia, Románia, Svájc és Norvégia csapata előtt.

A záróakkord, a norvégok elleni 4-1 alkalmával film készült a szakvezetőről, aki nem nagybátyja, Mészöly Dezső Shakespeare-műfordításainak stílusában beszélt a kispadon. Ebből óriási balhé támadt, jóllehet a sajtóbemutatón álló taps köszöntötte László György alkotását.

A vébén aztán mindenki mindent elfelejtett volna, ha Alex Czerniatynski kocogó labdája nem jut a magyar hálóba. Ám a belgák elleni 1-1-gyel kiesett a magyar csapat, miután Clive White angol játékvezető 1-0-nál elmulasztotta kiállítani a Fazekas Lászlót letaroló Jean-Marie Pfaff kapust. Mészöly további két periódusban volt még kapitány, de a magyar futball alászállása idején már ő sem szállhatott szembe a keserű realitással.

Még szomorúbb most a búcsú, bár igazából lehetetlen megválni tőle, mert az, aki ilyen mély nyomot hagy, sosem hagy itt bennünket.

Gyerekkoromban úgy bámultam, akár egy félistent. Még szép, hogy felnéztem rá. Hiszen már akkor is a felhők fölött járt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!