Magyar foci

Érdekes játékvezetői ítélet után lett 0-0 a ZTE-Kecskemét

M4
M4

A Zalaegerszeg hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A vendégek ezzel a második helyre léptek előre, míg a házigazdák maradtak az ötödik helyen.

A hazaiak kezdtek bátrabban és az első félidőben végig mezőnyfölényben játszottak, kapuba viszont csak egyszer találtak.

A gólt pedig egy korábbi, a kecskeméti kaputól 16 és fél méterre történt szabálytalanság miatt nem adta meg Bognár játékvezető. Pedig, ha előnyszabályt fúj, a Zalaegerszeg örülhetett volna, így viszont a szabadrúgásból már nem sikerült betalálni.

A fordulás után sem változott sokat a meccs képe, a ZTE kezdeményezett, támadásaiba azonban kevés elképzelés volt, így kapura nem volt veszélyes. A Kecskemét elsősorban a stabil védekezésre koncentrált, játékosai – ha kellett – kemény szabálytalanságokkal törték meg a zalaiak lendületét. Végül mindkét gárdának meg kellett elégednie az egy ponttal.

Nb I, 16. forduló

ZTE FC-Kecskeméti TE 0-0

 

ZTE FC: Demjén – Huszti, Mocsi, Kálnoki-Kis (Safronov a szünetben; Csóka 52.), Bedi – Tajti, Sankovic – Szendrei, Szalay (Manzinga a szünetben), Gergényi (Ubochioma 20.) – Ikoba

Kecskeméti TE: Varga Á. – Szalai, Belényesi, Szabó A. – Nagy K., Banó-Szabó (Pejovic 92.), Vágó, Szuhodovszki, Zeke (Grünwald a szünetben) – Tóth B. (Szabó L. 68.), Rjasko

sárga lap: Tajti (17.), Szendrei (39.), Huszti (91.), illetve Zeke (13.), Banó-Szabó (17.), Grünwald (55.), Katona (61.), Szalai (69.), Vágó (74.)

Olvasói sztorik