Magyar foci

Elsült Dzsudzsák bal lába, a felcsúti kapus hiába repült

M4
M4

A Puskás Akadémia elleni mérkőzés 41. percében megszerezte ötödik gólját a bajnoki szezonban Dzsudzsák Balázs. Csapata ekkor egygólos hátrányban amikor, amikor a 35 éves játékos megkapta a labdát, igazított még rajta egyet, majd a tizenhatoson kívülről a kapu rövid oldalába lőtt. Tóth Balázs vetődött ugyan, de védeni nem tudott.

A gólt az M4 oldalán lehet megnézni.

Dzsudzsáknak november 20-án, a görögök elleni lesz a búcsúmeccse a magyar labdarúgó-válogatottban, azzal a találkozóval egyedüli rekorder lesz, az lesz ugyanis a 109. fellépése. A szövetségi kapitány, Marco Rossi is ellátogatott Felcsútra, így élőben láthatta a debreceni csapatkapitány találatát.

A Debrecen mondhatni a semmiből egyenlített ezzel, mert az első félidőben a felcsúti csapat riválisa fölé nőtt. A második játékrészben már kiegyenlítettebb volt a találkozó, de a 90. percben, a sokadik hazai szöglet után Batik Bence szerezte meg második találatát a meccsen, amivel a Puskás Akadémia 2-1-re megnyerte a meccset.  A felcsútiak a negyedik helyen állnak, a Loki a hatodik.

NB I, 16. forduló

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 2-1 (1-1)

 

Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Favorov, Stronati, Spandler (van Nieff, 33.), Nagy Zs. – Kiss T. (Gruber, 74.), Batik, Baluta (Colley, 89.), Corbu – Zahedi (Komáromi, 74.), Puljic (Brandon, 89.)

Debreceni VSC: Megyeri – Bévárdi (Neofitidisz, 85.), Dreskovic, Romancsuk, Ferenczi – Manrique, Baráth P. (Varga J., 63.) – Sós B. (Kiziridisz, 79.), Dzsudzsák (Lagator, 85.), Bódi (Szécsi M., 63.) – Do. Babunszki

gólszerzők: Batik (18., 89.), illetve Dzsudzsák (41.)

sárga lap: Bévárdi (26.)

Olvasói sztorik