Magyar foci

Besokalltak a Honvéd-ultrák, a tulajok és vezetők miatt tiltakoznak

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Nem jött be az edzőváltás Kispesten, a Budapest Honvéd Dean Klafuric irányításával eddig mind a két mérkőzését elveszítette, a legutóbbi fordulóban 5-0-ra kapott ki Pakson. A csapat ezzel az utolsó előtti, azaz kiesőhelyre csúszott vissza az NB I-ben, csütörtökön pedig azt a Vasast fogadja, amely csak egy ponttal van lemaradva mögötte.

A csapat ultrái nem meglepő módon kiakadtak, tiltakoznak majd a Vasas ellen. Erről a Facebook-oldalon tettek közzé egy felhívást:

A csapat évek óta tartó mélyrepüléséért a klub tulajdonosait, illetve vezetőit terheli a felelősség. Irántuk való ellenszenvünk és tiltakozásunk jeléül a meccs első 20 percében üresen hagyjuk a Kanyart

– írták, hozzátéve, hogy az említett időszakban a büfé előtt gyülekeznek majd.

A kispesti focicsapatot 2019-ben adta el George F. Hemingway, Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel érdekeltségébe került a klub, amely az előző két szezonban is a kiesés ellen küzdött, csak az utolsó fordulóban dőlt el mindkétszer, hogy az NB I-ben marad. A nyáron változás történt a szakmai vezetésben is, Chris Docherty lett a sportigazgató és Tam Courtsöt nevezték ki vezetőedzőnek, őt váltotta október végén Klafuric.

A Honvéd az eddigi tizennégy fordulóban háromszor nyert négy döntetlen és hét vereség mellett, mínusz 11-es gólkülönbsége a legrosszabb a mezőnyben.

Olvasói sztorik