Magyar foci

„Egyre izgatottabb vagyok, hogy a Ferencvárosban játszhassak”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A Premier League az álma a magyar labdarúgó-válogatott játékosának, Callum Stylesnak, ugyanakkor foglalkoztatja az a gondolat is, hogy az Európa Ligában remeklő Ferencvárosban futballozzon.

A 22 éves középpályás az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta: a középpálya közepén érzi magát a legjobban, ugyanakkor a válogatottban a szélen is tud játszani. Styles szeptember elején került kölcsönbe az angol másodosztályban szereplő Millwallba a harmadvonalba kiesett Barnsley-ból, másfél hete pedig az első gólját is megszerezte.

A nyári átigazolási szezonra visszatekintve elmondta: maradni akart Angliában és rendszeres játéklehetőséget kapni a fejlődése érdekében. Mint mondta, jól érzi magát a Millwallnál, amely 17 mérkőzés alatt szerzett 26 pontjával kilencedik a 24 együttest felvonultató Championshipben, mindössze két ponttal lemaradva az ötödiktől.

Az első két helyezett közvetlenül feljut a Premier League-be, a 3-6. helyen záró csapatok pedig rájátszásban harcolnak meg az élvonalbeli tagságot jelentő további egy pozícióért. Styles szeretné elérni a playoffot és a feljutásért harcolni.

Az álmom az, hogy a Premier League-ben játszhassak, hiszen klubszinten a legjobb öt bajnokságban lehet a legmagasabb szinten futballozni

– idézte az MTI.

Előre tekintve úgy fogalmazott, jövő nyáron a körülményektől függően meglátja, eligazol-e Anglián kívülre, akár a Ferencvároshoz, amelyet nagy csapatnak tart. Kiemelte a zöld-fehérek remek Európa Liga szereplését, mint mondta, további fejlődési lehetőség lenne számára, ha az EL-ben vagy akár a Bajnokok Ligájában szerepelhetne.

Elárulta azt is, hogy ezen a nyáron ajánlatot nem tett érte a zöld-fehér klub, ám folytatott egyeztetéseket az ügynökével. Akkor szkeptikusan állt a lehetőséghez, nem kapott visszautasíthatatlan ajánlatot, bár mint leszögezte, azt sosem mondta, hogy ne akarna az FTC-hez igazolni.

Mostanra viszont egyre izgatottabb vagyok attól a kilátástól, hogy a Ferencvárosban játszhassak, egyre többet jut eszembe ennek a lehetősége.

Styles márciusban Szerbia ellen mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben eddig nyolcszor lépett pályára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik